Az Evolúciós

KÖNYV LETÖLTÉS

Download (DOC)
Download (PDF)
Hozzászólás

A KÖNYV FEJEZETEI

< <
17 / total: 23

Az evolucionisták állításai nem igazak

Az előző fejezetekben a fosszíliakutatás tudománya és a molekuláris biológia által feltárt bizonyítékok alapján igazoltuk az evolúciós elmélet érvénytelenségét. Ebben a fejezetben pedig néhány biológiai fogalmat tanulmányozunk, melyeket az evolucionisták elméletük bizonyítására próbálnak meg felhasználni. Erre egyrészt azért van szükség, hogy lássuk, semmilyen tudományos felfedezés nem támasztja alá az evolúciót, másrészt a következő sorok arra hivatottak rámutatni, milyen óriási csalásokhoz folyamodnak az evolucionisták.

A variánsok és a fajok közötti áthághatatlan akadályok

A variáns, a genetikatudomány terén használatos kifejezés és azt jelenti "változat". Ez a genetikai elhajlás az oka annak, hogy egyetlen fajon belül egyes egyedek vagy alcsoportok egymástól eltérő tulajdonságokat mutatnak. Például, a Földön az összes ember alapjában véve ugyanazzal a genetikai kóddal rendelkezik, azonban ennek a genetikai kódnak variációs lehetőségei folytán van, aki ferde vágású szemmel születik, van, aki vörös hajú, van, akinek hosszú az orra és van, aki magas termetű. 

A fajok változatossága nem evolúció

köpek, varyasyon

A fajok eredete című könyvében Darwin két fogalmat kever egymással: az egy fajon belüli variáns fogalmát, illetve az új faj kialakulásának fogalmát. Egy példával élve: Darwin a kutya fajon belüli változatosságát szemlélve arra gondolt, hogy ezek a variánsok egy napon új fajt hoznak majd létre. Az evolucionisták még ma is az evolúciós fejlődés bizonyítékaiként próbálják feltüntetni a fajon belüli variánsokat.

Tudományos tény azonban, hogy a fajon belüli változatosság nem evolúciós fejlődés eredménye. A természetben például teljesen mindegy, hogy hány kutyafaj létezik, attól azok mindegyike kutya marad. Egészen bizonyos, hogy nem fog egy fajból egy másik faj kialakulni.

Az evolucionisták viszont saját elméletüket próbálják igazolni ezzel a változatossággal. Jóllehet egy-egy variáns nem bizonyít fejlődést, hiszen a már meglévő genetikai kód eltérő kombinációjából áll és nem eredményez új tulajdonságot a genetikai kódban.

A variáns mindig a genetikai kód határain belül mozog. Ez a határ a "génállomány". Az élőlények génállományán belüli összes tulajdonság a variálódásnak köszönhetően különféle formákban jelenhet meg. Egy hüllőfajon belül például előfordulhat, hogy az egyik egyed kissé hosszabb farkú vagy rövidebb lábú, mint a másik. Hiszen a rövid illetve a hosszabb lábra vonatkozó információ is benne van a hüllők génállományában. Ellenben a variálódás nem vezet szárny- és tollnövekedéshez, vagy az anyagcserefolyamatok megváltozásához és nem alakítja az állatot madárrá. Ilyen változáshoz az élőlény genetikai állományának bővülésére lenne szükség, erről azonban a variánsok esetén nem beszélhetünk.

Darwin nem volt tudatában ennek a ténynek, amikor elméletét közzétette. Azt hitte, hogy a variációk határtalanok. 1844-ben így ír egyik tanulmányában: "az írók többsége elfogadja, hogy a természetbeni variánsok korlátozottak, én azonban egyetlen konkrét okot sem látok, ami miatt ez a gondolat helyénvaló lenne."1  A fajok eredete című könyvében is különféle variánsokat vonultat fel elméletének nyilvánvaló bizonyítékaiként. Darwin szerint például nagyobb tejhozamú szarvasmarha fajok kitenyésztéséhez különböző variánsok keresztezésére van szükség, mígnem a tenyésztők a szarvasmarhákból egy másik fajt nem nyernek. Darwin 'határtalan fejlődés' elméletét leginkább az alábbi sorok fejezik ki, melyeket A fajok eredete című könyvéből idézünk:

Semmi akadályát nem látom annak, hogy egy medvefaj természetes kiválasztódás útján idővel olyan tulajdonságokra tegyen szert, amelyek alkalmassá teszik őt a vizi életformára, hogy megnövekedjen a szájuk mérete s végül hatalmas bálnává alakuljanak.2

A BÁLNÁK A MEDVÉKBŐL ALAKULTAK KI?!...

ayı, balina

Darwin, A fajok eredete című könyvében azt állítja, hogy a bálnák olyan medvékből fejlődtek ki, amelyek úszni igyekeztek! Ennek a gondolatnak oka, hogy Darwin azt hitte, a fajon belüli változásnak nincsenek határai. A 20. századi tudomány azonban megdöntötte ezt a képzelet szülte forgatókönyvet.

Darwin ehhez hasonló példáira, kora kezdetleges tudományos felfogása a magyarázat. A 20. századi tudomány élőlényeken végzett kísérletei során azonban megszületett a "genetikai állandóság" (genetic Homoestatis) alapelve. Ez az alapelv azt mondja ki, hogy egy faj megváltoztatása (különböző variánsok létrehozása) érdekében végzett bármiféle keresztezés vagy próbálkozás eredménytelen. Továbbá rámutat, hogy az élő fajok között áthághatatlan az akadály. Vagyis Darwin állításával ellentétben, a tenyésztőknek egészen biztosan nem fog sikerülni különböző szarvasmarha variánsok keresztezésével egy új fajt létrehozni.

Norman Macbeth, aki Darwin Retried című könyvében a darwinizmus elavultságát fogalmazza meg, így ír a kérdésről:

A probléma a következő: korlátlanul változnak-e az élőlények. A fajok mindig állandóak. Mint tudjuk, a tenyésztők egy bizonyos ponton megrekednek, akár új növényfajta, akár új állatfaj kitenyésztésével próbálkoznak, sőt, e próbálkozások mindig visszafajzanak az eredeti formákhoz. Több évszázados kísérletezés után sem sikerült fekete tulipánt vagy kék rózsát előállítaniuk.3 Ami pedig az állatokat illeti, Luther Burbank, aki a világ egyik legnagyobb szaktekintélyének számít, így vélekedik: "Egy élőlény fejlődési lehetősége korlátozott. És ennek a törvénynek megfelelően, bizonyos határokon belül minden egyes élőlény változatlan."4  A dániai tudós W.L. Johannsen pedig így nyilatkozik a témát illetően:

A variánsok, amelyekre Darwin minden erejével támaszkodik, valójában egy bizonyos pontnál megrekednek, vagyis a 'folyamatos változás' elmarad(nem fejlődnek tovább).5

A galapagosz-szigeteki pintyek, melyekkel Darwin ismét csak az elméletét kívánta alátámasztani, szintén nem bizonyítják az evolúciót. A legutóbbi évek megfigyelései szerint ezek a pintyek nem mentek át evolúciós fejlődésen, mint ahogyan azt Darwin képzelte. Sőt, a Darwin által 14 különböző fajként azonosított pinty típusok nagy része egymással párosítható, vagyis ugyanazon fajon belüli variánsok. Tudományos megfigyelések alapján kiderült, hogy a "pinty csőrök", melyekről minden evolucionista fórumban ódákat zengtek, valójában egy-egy variánsnak felelnek meg, vagyis szó sincs evolúciós folyamatról. Peter és Rosemary Grant, aki azért utazott a Galapagosz-szigetekre, hogy "meglelje a darwinista evolúció bizonyítékait", hosszú éveken át tanulmányozta a sziget pintyfajait. Ismert műveikben nem jutottak másra, mint hogy a szigeten nem történt "evolúció". 6

Az antibiotikum-rezisztencia és a DDT-vel szembeni immunitás nem bizonyítja az evolúciót

bakteri, antibiyotik

A baktériumok antibiotikum rezisztenciája, mellyel az evolucionisták elméletüket kívánják igazolni, egy csalás.

Egy másik jelenség, amire az evolucionisták elméletük igazolásaként hivatkoztak, a baktériumok antibiotikum-rezisztenciája. Számos fórum, amely az evolúció elméletét támogatja, az élőlények antibiotikummal szemben tanúsított ellenállását "előnyös mutáció során létrejött fejlődésként" tünteti fel. Hasonlót állítanak azokról a bogarakról is, amelyek immunissá váltak a DDT-vel illetve más rovarölő szerekkel szemben.

Jóllehet ebben a kérdésben is tévednek az evolucionisták.

Az antibiotikumok olyan "gyilkos molekulák", amelyeket bizonyos mikroorganizmusok termelnek más mikroorganizmusokkal szembeni küzdelmük során. Az első antibiotikum a penicillin volt, melyet Alexander Fleming fedezett fel 1928-ban. Fleming észrevette, hogy a penészgomba (mold) egy olyan molekulát termel, amely elpusztítja a Staphylococcus baktériumot, s ezzel a felfedezéssel úttörő lett az orvostudomány világában. A mikroorganizmusokból nyert baktériumokat sikerrel alkalmazták másféle baktériumokkal szemben. Egy idő után azonban feltűnt, hogy a baktériumok ellenállóvá válnak az antibiotikumokkal szemben. Ez a folyamat a következőképpen játszódik le: az antibiotikummal magukra maradt baktériumok nagy része elpusztul, néhányukra azonban az antibiotikum nincsen hatással. A megmaradt baktériumok gyors szaporodással újra felépítik az egész populációt. Ezáltal annak egésze immunissá válik.

Az evolucionisták igyekeznek ezt a jelenséget "a baktériumok alkalmazkodása illetve evolúciójaként" feltüntetni. Jóllehet ez az esemény nagyban különbözik a felszínes evolucionista nézetek által bemutatott verziótól. Erről a témáról a legrészletesebben írók egyike az izraeli biofizikus, Dr. Lee Spetner, aki 1977-ben megjelent Not By Chance című munkájával vált ismertté. Spetner kifejti, hogy a baktériumok immunitása két különböző módon történik, de egyikük sem támasztja alá az evolúciót. E két mechanizmus pedig a következő:

1) A baktériumokban amúgy is jelen lévő rezisztenciagének átadása illetve

2) A mutáció folytán bekövetkező genetikai információveszteség s ezáltal a baktériumok immunissá válása.

Spetner, 2001-es tanulmányainak egyikében így fejti ki az első mechanizmust:

Egyes mikroorganizmusok génjei ellenállók az antibiotikumokkal szemben. Ez az immunitás úgy valósul meg, hogy az antibiotikum molekula alakját megrongálják vagy pedig kilökik őt a sejtből. Az ilyen (rezisztencia)génekkel rendelkező organizmusok átadják ezt a gént a többi baktériumoknak, s ezáltal azok is immunisak lesznek. Hiába fordul az immunrendszer egy bizonyos antibiotikumhoz, addigra már a sok fertőző baktériumnak sikerült a különböző géncsoportokat megfertőznie illetve a különféle baktériumokkal szemben immunitást nyernie.7

Spetner professzor kifejti, hogy ez még nem "bizonyíték az evolúcióra":

Az antibiotikummal szemben ily módon nyert immunitás... nem eredményez olyan mutáns prototípust (őstípust), amilyentől az evolúciós elmélet igazolását várták. Azok a mutációk, amelyekkel az elméletet (az evolúciót) kívánják hirdetni, nem olyan változások, amelyek bővítenék a baktérium genetikai kódját; egyébként is ezeknek a változásoknak ugyanakkor az egész biokozmosz (biológiai világ) számára információval kellene szolgálniuk. A gének vízszintes átvitele során azonban csupán néhány olyan genetikai információ kerül szétküldésre, amely már amúgy is jelen volt a fajban.8

Vagyis szó sincs evolúcióról, hiszen nem születik új genetikai kód, csupán a már meglévő genetikai információt adják át egymásnak a baktériumok.

Az immunitás másik fajtája, vagyis a mutáció folytán létrejövő rezisztencia sem az evolúció példája. Spetner így magyarázza a kérdést:

Előfordul, hogy egy mikroorganizmus egyetlen nukleotida (génalkotó, DNS lépcsőfok) véletlen helyváltoztatása folytán immunissá válik egy antibiotikumra... Első ízben 1944-ben Waksman és Albert Schatz számolt be a sztreptomicinről (Streptomycin), amely olyan antibiotikum, amit ezzel a módszerrel hatástalanítottak a baktériumok. Ám bármennyire is hasznos ez a mutáció a mikroorganizmus számára a sztreptomicin jelenlétében, mégsem idéz elő olyan mutációfajtát, amire a neo-darwinizmusnak szüksége lenne. Annak a mutációnak a hatása, amely a sztreptomicin-immunitást előidézi, a baktérium riboszómájában jelentkezik: megakadályozza az antibiotikum molekula kapcsolódását a riboszómához.9

Spetner ezt az eseményt Not By Chance című könyvében a kulcs és a zár közti illeszkedés megszűnéséhez hasonlítja. A sztreptomicin úgy tapad a baktériumok riboszómájához, ahogyan egy kulcs illeszkedik a zárba; így hatástalanítja a riboszómát. A mutáció során azonban a riboszóma formailag károsodik, így a sztreptomicin nem tud hozzá kapcsolódni. Hiába értelmezzük úgy, hogy "a baktérium rezisztenssé vált a sztreptomicinnel szemben", valójában ez a baktérium számára veszteséget jelent. Spetner így folytatja:

Kiderült, hogy a (riboszóma szerkezetében végbemenő) változás egy specifikus csökkenés, tehát információveszteség. A lényeg, hogy ilyen típusú mutációval, legyen az bármilyen nagy számban előforduló, nem lehet védelmezni az evolúciót. Az evolúció nem épülhet fel specifikus csökkenést mutató mutációkból.10

Összefoglalva tehát: a baktérium riboszómáját érintő mutáció rezisztenssé teheti ezt a baktériumot a sztreptomicinre. Ennek oka azonban az, hogy a mutáció "károsítja" a riboszómát, vagyis nem továbbít genetikai információt a baktériumnak. Ellenkezőleg, a riboszóma szerkezete megváltozik, ezzel a baktérium bizonyos értelemben "fogyatékossá" válik. (Kimutatták például, hogy az ilyen mutáción átesett baktériumok riboszómája a normális baktériumokéhoz képest tökéletlenebb.) Ez a "fogyatékosság" megakadályozza, hogy az antibiotikum, amely szerkezete folytán a baktérium riboszómájához tapadna, hozzá illeszkedjen, vagyis "antibiotikum-reziszencia" lép fel.

Végeredményben tehát szó sincs "genetikai információt bővítő" mutációról. Azok az evolucionisták, akik az antibiotikum-rezisztenciát kívánják feltüntetni az evolúció bizonyítékaként, felettébb felszínes módon értékelik a kérdést és tévednek.

A rovarok DDT illetve más hasonló gyógyszerekkel szemben kialakított rezisztenciája is ugyanígy működik. A legtöbb esetben már meglévő rezisztencia gének kerülnek aktiválásra. Az evolucionista biológus, Fransisco Ayala elfogadja ezt a tényt: "Amikor ezek az ember alkotta anyagok alkalmazásra kerülnek, s a rovar rezisztensnek mutatkozik a rovarirtók legváltozatosabb fajtáival szemben, a reziszencia már létezett az adott rovarfaj genetikai variánsaiban."11 A szintén mutációval magyarázható egyéb példák pedig, akárcsak a fenti riboszóma mutáció esete, olyan jelenségek, amelyek a rovarokban "genetikai információveszteséget" idéznek elő.

Vagyis nem állíthatjuk, hogy a baktériumokban illetve a rovarokban megfigyelhető védekező mechanizmus az evolúciót igazolná. Az evolúciós elmélet arra a feltételezésre épít, hogy az előlények sorozatos mutációk útján fejlődtek ki. Spetner kifejti, hogy sem az antibiotikum-rezisztencia, sem más biológiai jelenség nem ezt a fajta mutációt példázza:

Soha nem figyeltek meg olyan mutációkat, amilyeneket a makroevolúció megkívánna. A molekuláris szintű vizsgálatok során egyetlen olyan genetikai információt továbbító mutációval sem találkoztak, amely a neo-darwinista elmélethez szükséges spontán mutációt képviselné. Az általam kutatott kérdés ez volt: "a megfigyelt mutációk olyan mutációk, amilyeneket az elmélet keres?" A válasz: "NEM".12

Az elsorvadt szerveket illető tévedés

Az evolúciós szakirodalom porondján hosszú ideig jelen lévő, majd elavultságának bebizonyosodása után hirtelen félretett fogalmak egyike az "elsorvadt szervek" fogalma. Helyi evolucionisták egy része azonban még ma is az evolúció óriási bizonyítékaként védelmezi és igyekszik feltüntetni az "elsorvadt szerveket".

Az elsorvadt szervek tézise egy évszázaddal ezelőtt bukkant fel. Eszerint, az élőlények testében őseiktől örökölt szervek találhatók, melyek, mivel nem használták őket, az idők során elsorvadtak és semmilyen funkciót nem látnak el.

körelmiş organlar, göz

EAz evolúciós irodalomban hosszú ideig jelen lévő, majd elavultsága bebizonyosodása után hirtelen félretett fogalmak egyike az " elsorvadt szervek" fogalma. Kiderült, hogy a szem félhold alakú kinövései, amelyeket Darwin " elsorvadt szerveknek" minősített, a szem tisztulását és nedvesedését segítik elő.

Ez minden bizonnyal tudománytalan feltevés, hiszen hiányos információkon alapszik. Az "elsorvadt szervek" valójában "olyan szervek, amiket funkciójuk alapján akkor még nem sikerült beazonosítani". Ennek legjobb demonstrációja pedig az, hogy az evolucionisták "elsorvadt szervekről" készített hosszú listája idővel egyre rövidebb lett. S.R. Scadding, aki maga is evolucionista, az Evolutionary Theory (Evolúciós elmélet) hasábjain közzétett, "Az elsorvadt szervek bizonyítják-e az evolúciót?" című tanulmányában elismeri ezt a tényt:

Ahogy bővültek (a biológia terén szerzett) ismereteink, úgy rövidült meg az elsorvadt szervek listája... Mivel lehetetlen megállapítani, ha egy szerv nem lát el semmilyen funkciót, illetve mivel az elsorvadt szervek tézise amúgy is tudománytalan feltevés, én arra a következtetésre jutottam, hogy az "elsorvadt szervek" semmiféle bizonyítékot nem szolgáltatnak az evolúciós elmélet javára.13 A német boncoló orvos, R. Wiedersheim 1895-ben közzétett, "elsorvadt szervekről" készített listájában megközelítőleg 100 szerv neve szerepelt, olyanoké, mint a vakbél illetve a farkcsont. Ám a tudomány előrehaladtával kiderült, hogy a Wiedersheim féle listában közölt szervek mindegyike igen fontos funkciót lát el a testben. A vakbélről például megtudtuk, hogy a nyirokrendszerhez tartozik és valójában a testbe kerülő baktériumokkal veszi fel a küzdelmet. Ezt a tényt egy 1997-es orvostudományi kiadványban így olvashatjuk: "A test egyéb szervei, a csecsemőmirigy, a máj, a lép, a vakbél és a csontvelő a nyirokrendszer részét képezik, melyek a test gyulladása esetén szintén részt vesznek a küzdelemben."14

Felfedezték, hogy a mandula, mely szintén a listán szerepelt, főként az érett kor eléréséig, fontos szerepet játszik a torokgyulladásokkal szembeni védelemben. Kiderült, hogy a gerincvelő végét alkotó farkcsont a medencecsont környéki csontokat erősíti és támasztja meg, illetve kisebb izmok támaszpontja. A rákövetkező években fény derült arra is, hogy a csecsemőmirigy (tímusz) a T-sejtek serkentésével a test immunrendszerét hozza működésbe; az agyalapi mirigy alapvető hormonok termeléséért felelős; a pajzsszövet a csecsemők és kisgyermekek kiegyensúlyozott növekedését biztosítja; a hipofízis pedig számos hormonmirigy helyes működését tartja ellenőrzése alatt. Kiderült, hogy a szem félhold alakú kitüremkedései, amelyeket Darwin "elsorvadt szerveknek" minősített, a szem tisztulását és nedvesedését segítik elő.

Az elsorvadt szervek tézisét illetően ráadásul az evolucionisták igen jelentős összefüggésbeli tévedésekbe is estek. Mint tudjuk, az evolucionisták feltételezése szerint az egyes előlények elsorvadt szerveiket őseiktől örökölték. Jóllehet néhány szerv, melyről azt állítják, hogy "elsorvadt szervek", nem is léteznek az ember őseiként feltételezett élőlényekben! Például néhány majomfajnak, amelyről a darwinisták azt állítják, hogy az ember őse, nincsen vakbele. H. Enoch biológus, aki támadta az elsorvadt szervek tézisét, így fejezi ki ezt a logikai következetlenséget:

Az embernek van vakbele. Régi őseinek, az alsóbbrendű majmoknak viszont nincsen. Meglepő módon azonban a vakbél a majomnál alsóbbrendű emlősöknél, mint például az erszényes patkányok, újra megfigyelhető. Az evolúciós elmélet vajon hogyan magyarázza ezt meg?15
Röviden, az evolucionisták által megírt forgatókönyv az elsorvadt szervekről összefüggéseiben is és tudományosan is téves. Az emberekben semmiféle elsorvadt szerv nincsen, ami őseiktől maradt volna rájuk. Mert az emberek nem más élőlényekből alakultak ki véletlenszerűen, hanem mai alakjukkal, ép és tökéletes formában teremtettek.

1. Loren Eiseley, The Immense Journey, Vintage Books, 1958, s. 186.
2. Charles Darwin, The Origin of Species: A Facsimile of the First Edition, Harvard University Press, 1964, s. 184.
3. Norman Macbeth, Darwin Retried: An Appeal to Reason, Harvard Common Press, New York: 1971, s. 33.
4. Norman Macbeth, Darwin Retried: An Appeal to Reason, s. 36.
5. Loren Eiseley, The Immense Journey, Vintage Books, 1958. s 227.
6. Ayrintili bilgi için bkz. Jonathan Wells, Icons of Evolution, 2000, s. 159-175
7. Dr. Lee Spetner, "Lee Spetner/Edward Max Dialogue: Continuing an exchange with Dr. Edward E. Max", 2001, http://www.trueorigin.org/spetner2.asp
8. Dr. Lee Spetner, http://www.trueorigin.org/spetner2.asp
9. Dr. Lee Spetner, http://www.trueorigin.org/spetner2.asp
10. Dr. Lee Spetner, http://www.trueorigin.org/spetner2.asp
11. Francisco J. Ayala, "The Mechanisms of Evolution", Scientific American, cilt 239, Eylül 1978, s. 64
12. Dr. Lee Spetner, http://www.trueorigin.org/spetner2.asp
13. S. R. Scadding, "Do 'Vestigial Organs' Provide Evidence for Evolution?", Evolutionary Theory, Cilt 5, Mayis 1981, s. 173
14. The Merck Manual of Medical Information, Home edition, New Jersey: Merck & Co., Inc. The Merck Publishing Group, Rahway, 1997
15. H. Enoch, Creation and Evolution, New York: 1966, s. 18-19

17 / total 23
Harun Yahya Az Evolúciós című könyvét elolvashatja online, megoszthatja a Facebookon, a Twitteren vagy más hasonló közösségi portálokon, letöltheti számítógépére, szerzői jog megfizetése nélkül felhasználhatja szakdolgozatához, a honlapján vagy a blogján, másolhatja, sokszorosíthatja, szabadon terjesztheti, amennyiben a honlapot és a szerzőt forrásként feltünteti.
A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top