Az Evolúciós

KÖNYV LETÖLTÉS

Download (DOC)
Download (PDF)
Hozzászólás

A KÖNYV FEJEZETEI

< <
22 / total: 23

Az Anyag Mögötti Titok

FELHÍVÁS

Ez a fejezet, amit Ön rövidesen el fog olvasni, az élet NAGYON FONTOS titkát tartalmazza. 
A kérdést, amely gyökeresen megváltoztatja 
az anyagi világról alkotott elképzeléseit, nagyon figyelmesen és elgondolkodva kell olvasnia.Amit itt el fogunk mondani, az nem csupán egy nézőpont, egyfajta megközelítés vagy bármiféle filozófiai felfogás; hanem a mai tudomány által is alátámasztott tagadhatatlan igazság, amit mindenkinek el kell fogadnia, függetlenül attól,hogy hisz-e a vallásban, vagy sem.


Egyértelmű, hogy a "teremtettség", amely a világegyetem minden részletében megmutatkozik, nem lehet magának az Univerzumnak az alkotása. Például egy bogár nem teremthette meg saját magát. A Naprendszer, a növények, az emberek, a baktériumok, a vörösvérsejtek, a pillangók nem teremthették meg saját magukat. És ahogyan arra könyvünk előző oldalain már rámutattunk, nem feltételezhetjük, hogy mindezek "véletlenül" jöttek létre.Aki tudatosan és lelkiismeretesen szemléli környezetét, észreveszi, hogy minden élő és élettelen dolog teremtett. Vajon ki teremtette őket?

Vagyis egyedül arra a következtetésre juthatunk, hogy minden, amit látunk, teremtve lett. Ám közülük egyik sem "Teremtő". Ez azt jelenti, hogy a Teremtő egy olyan felsőbbrendű lény, aki különbözik mindentől, amit szemünkkel érzékelni tudunk. Egy olyan hatalmas erő, Aki bár nem látható, létezése illetve tulajdonságai minden általa teremtett dolgon megmutatkoznak.

És itt esnek a tévedés csapdájába azok, akik tagadják Isten létét. Ezeket az embereket a következő dolog kondicionálja: nem hisznek egészen addig, amíg nem látják Istent saját szemükkel. Ezért hát kénytelenek az Univerzum minden pontjában megnyilvánuló "teremtettség" igazságát rejtegetni és azt állítani, hogy a világegyetem és az élőlények nem teremtés útján születtek. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, kénytelenek hazugságokhoz folyamodni. Ebben a kérdésben az evolúciós elmélet, ahogyan azt az előző oldalakon kifejtettük, a koholmányok és az eredménytelen igyekezetek legszembetűnőbb példája.

A hitetlenek alapvető tévedésében sokan azok közül is osztoznak, akik egyébként nem utasítják el Isten létezését, ellenben eltorzult Isten-képpel rendelkeznek. Ezek az emberek, akik mellesleg a társadalom nagy hányadát alkotják, nem tagadják ugyan a teremtést, viszont meglepő, abszurd hiedelmeik vannak arról, hogy Isten "hol" is található. Többségük azt hiszi, hogy Isten "az égben" van. Tudat alatt azt gondolják, hogy Isten egy meglehetősen távoli bolygó mögött rejtőzködik és csak nagy ritkán avatkozik bele "a világ dolgaiba". Vagy bele sem avatkozik; létrehozta, majd magára hagyta teremtését, az emberek pedig, saját sorsukat irányítják.

És vannak, akik úgy hallották, Isten "mindenütt" ott van, ám hogy ez mit is jelent, azt már nem tudják megválaszolni. Tudat alatt az a tévhit él bennük, hogy Isten a rádióhullámokhoz vagy a láthatatlan, felfoghatatlan gázokhoz hasonlatos.

Egyetlen közös téveszme a forrása ennek a gondolatnak, illetve azok nézeteinek, akik képtelenek felfogni Isten "hollétét" (s talán éppen ezért nem hisznek Benne), mégpedig az, hogy egy teljességgel alaptalan dogmával azonosultak, majd pedig feltevésekbe bonyolódnak Istent illetően.

Mi is ez az dogma?

Ez a dogma az anyag létével és jellegével kapcsolatos. Az ember olyannyira kötődik az anyag létének gondolatához, hogy meg sem fordul a fejében, vajon valóban létezik-e vagy csak úgy látszik, mintha létezne. Pedig a modern tudomány már ezt az előítéletet is megdöntötte és egy rendkívül fontos igazságra derített fényt. A következő oldalakon megpróbálunk rávilágítani erre a hatalmas igazságra, amelyre a Koránban is szerepel utalás.

Elektronikus jelekből álló Univerzum

Környező világunkról alkotott minden tudásunk öt érzékszervünk közvetítésével jut el hozzánk. Ez azt jelenti, hogy az általunk ismert világ az, amit szemünkkel látunk, kezünkkel megtapintunk, orrunkkal megszagolunk, nyelvünkkel megízlelünk, fülünkkel pedig hallunk. Mivel születésünktől fogva ezektől az érzékszervektől függünk, soha nem is gondoltunk arra, hogy a "külvilág" más is lehet, mint amit mi érzékelünk.

Jóllehet, ma már számos tudományág kutatásai teljesen mást nézeteket vallanak és komoly kétségeket támasztanak bennünk érzékeink és az általunk tapasztalt világ felől.

görme işlemi, beyinAmikor a tűz fényét és forróságát érezzük, agyunk koromsötét, és hőmérséklete sem változik meg egyáltalán.
görme işlemi, beyin A tárgy által visszavert fénynyalábok fordított képként vetődnek a retinára. A látvány, amely itt elektromos jelekké alakul, eljut az agy hátsó részében található látóközpontba. A látóközpontnak nevezett hely egy parányi terület. Mivel a fény nem hatol be az agyba, a látóközpont sem érintkezhet a fénnyel. Vagyis, mi egy ragyogó és perspektivikus világot egy kicsiny pontból érzékelünk, amelyhez a fény soha nem érhet el.


Frederick Vester így fejezi ki, mi a tudomány álláspontja ezzel a kérdéssel kapcsolatban:Ez az új koncepció a következő eredményre jutott: az, amit mi "külvilágként" érzékelünk nem más, mint elektronikus jelek leképződése az agyban. Egy alma piros színe, egy deszka keménysége, sőt, az Ön édesanyja, édesapja, családja, minden tulajdona, háza, munkahelye és ennek a könyvnek a sorai is csakis és kizárólag egy az Ön agyában létrejövő elektronikus jelhalmaz.

Úgy tűnik, tudományos bizonyítást nyernek azoknak a gondolkodóknak a nézetei, akik azt mondják, 'az ember egy látomás. Minden élő halandó és látszólagos, ez az Univerzum pedig egy árnyékkép'.1

A híres filozófus, George Berkeley a következő magyarázatot adja erre a meglepő valóságra:

Mivel látjuk és megérintjük a tárgyakat, azt hisszük, hogy léteznek, jóllehet benyomásaink csupán gondolati szinten vannak jelen az elménkben. Vagyis a tárgyak, amiket érzékszerveinkkel felfogunk, nem mások, mint gondolatok, és mint olyanok, szükségszerűen az elménkben találhatóak, nem másutt. Ha pedig mindez csak az elmében él, tévedünk, ha azt képzeljük, hogy az Univerzum és a dolgok az elmén kívül léteznek. Vagyis semmi nem létezik a mi elménken kívül abból, ami minket körülvesz.2

Ahhoz, hogy pontosan megvizsgálhassuk ezt a kérdést, először is vegyük szemügyre érzékszerveinket, amelyek eljuttatják hozzánk az információkat.

Hogyan látunk, hogyan hallunk és hogyan ízlelünk?

madde, görüntü

A tárgyról visszaverődő ingerek elektronikus jelzéssé alakulnak és az agyban egy benyomást hoznak létre. Amikor azt mondjuk, "látok", valójában az elménkben lévő elektronikus jelek hatását szemléljük.

A látás, mint olyan, meglehetősen bonyolult folyamat és a következő lépésekben megy végbe: bármilyen tárgyról legyen szó, a látás folyamata közben előszöris a tárgy által visszavert fénynyalábok (fotonok) megtörnek a szemgolyó előtt található szemlencsén, majd fordított képként a szemgolyó mögötti retinára vetődnek. A látottakat az itt elhelyezkedő sejtek elektronikus jelekké alakítják, majd az idegek segítségével az agy hátsó részébe, a látóközpont nevű kicsiny helyre továbbítják. Újabb műveletek sorozata folytán ezek a jelek képként jelennek meg az agynak ebben a központjában. Vagyis a látás maga valójában az agy egy parányi, hátsó, koromsötét helyén valósul meg, ahová semmilyen módon nem hatol be a fény.

Minden kép, ami életünk során elénk tárul, egy néhány cm3-nyi látóközpontban jön létre. Ezek a sorok is, amit Ön éppen olvas, a végtelen táj is, amit a horizont felé pillantva látunk, ezen a kicsiny helyen képződnek. S közben van még egy dolog, amit nem szabad elfelejtenünk: ahogyan azt már megállapítottuk, a koponyába nem jut el a fény, vagyis az agy belseje koromsötét. Következésképpen az agy soha nem tud kapcsolatba lépni a fénnyel magával.Vizsgáljuk most meg még egyszer figyelmesen ezt az információt, amit általában mindenki jól ismer. Amikor az ember azt mondja, "látok", tulajdonképpen a szeme által felfogott ingerek nyomán létrejövő elektronikus jelek "eredményét" látja az agyban. Vagyis miközben azt mondjuk, "látok", gyakorlatilag agyunk elektronikus jeleit kísérjük figyelemmel.

Nézzünk egy példát erre az érdekes helyzetre. Képzeljük el, hogy egy gyertya van előttünk. Szemben ülünk vele és hosszasan szemléljük. Ám ez idő alatt agyunk a gyertya fényének lényegével (a fénnyel magával) egyáltalán nem lép kapcsolatba. Koponyánk és agyunk belsejében akkor is teljes a sötétség, amikor mi a gyertyafényre szegezzük tekintetünket. Agyunk sötétjében egy fényes, ragyogó és színekkel teli világot szemlélünk.

R.L. Gregory így beszél a látásban rejlő csodáról, amit mi oly természetesnek veszünk:

A látás számunkra olyannyira megszokott dolog, hogy bizony nagy képzelőerő szükségeltetik annak észrevételéhez, hogy vannak itt még megoldatlan kérdések. Ne feledjék a következőt:    szemünk apró, fejjel lefelé fordított képeket érzékel, mi pedig ezeket szilárd tárgyakként látjuk             környezetünkben. A tárgyi világot a retinán keletkező jelek végeredményeként érzékeljük és     ez tulajdonképpen nem más, mint egy csoda.3

Ugyanez érvényes a többi érzékszervre is. A hang, a tapintás, az ízlelés és az illat mind egy-egy elektronikus jel formájában jut el az agyba, ahol a megfelelő központokban benyomásként jelentkezik.

A hallás ugyanígy zajlik: A külső fül a fülkagyló segítségével összegyűjti a hanghullámokat és a középfülbe juttatja. A középfül ezeket a hangrezgéseket felerősítve a belső fülbe vezeti, a belső fül pedig a rezgéseket elektronikus jelekké alakítja tovább az agynak. Akárcsak a látás, a hallás is az agyban történik, a hallóközpontban megy végbe. És ahogyan a fény nem jut be a koponyába, úgy a hang sem ér el oda. Következésképpen bármilyen zajos is a külvilág, az agy belsejében síri csend uralkodik.

Ennek ellenére az agy a legélesebben érzékeli a hangokat. Egy egészséges ember füle mindenféle sistergés vagy sercegés nélkül mindent meghall. Agyunkban, ahol teljes csend uralkodik, egy széles frekvenciasávon belüli minden hangot érzékelünk. Halljuk a zenekar szimfóniáját, halljuk egy zsúfolt hely minden zaját, a falevél susogását és a jet repülőgépek zúgását is. Ha azonban mindeközben egy érzékeny műszerrel megmérnénk agyunkban a hang szintjét, azt tapasztalnánk, hogy odabent mély csend honol.

Az illatok érzékelése szintén ehhez hasonló. A vanília vagy a rózsa illatát alkotó molekulákat a levegő szállítja el az orr epitelium nevű részéhez. Itt apró, rezgő szőröcskék találhatók, bennük pedig érzékelők. Az illatmolekulák ezekkel az érzékelőkkel lépnek kapcsolatba. E kölcsönhatás eredményeképpen elektronikus jelek képződnek és jutnak az agyba, amelyeket mi illatként fogunk fel. Végeredményben, az általunk kellemesnek vagy kellemetlennek tartott illatok nem mások, mint ezeknek a molekuláknak a kölcsönhatásából származó elektronikus jelek, amelyeket agyunk érzékel. Egy parfüm vagy egy virág illatát, a kedvenc ételünket, a tenger illatát, vagy bármilyen más kedves illatot az agyunkal érzékelünk, mint ahogyan azokat a szagokat is, amelyeket kellemetlennek találunk. Az illatmolekulák maguk azonban soha nem jutnak el az agyunkig. Akárcsak a hangnál és a látványnál, itt is az elektronikus jelek azok, amelyek elérik az agyat. Vagyis minden illat, amit születésünk óta a külvilág tárgyainak tulajdonítunk, szaglószervünk által felfogott elektronikus jelek sokasága.

Hasonlóképpen, az ember nyelvének elülső részén négy különböző kémiai érzékelő található, melyek a sós, az édes, a savanyú illetve a csípős ízeket érzékelik. Ízlelőbimbóink kémiai reakciók sorozata után ezeket az érzeteket elektronikus jelekké formálják és továbbítják az agynak. Az egy pedig ízként észleli ezeket a jeleket. Amikor egy csokoládét vagy kedvenc gyümölcseink egyikét majszoljuk, az íz, amit érzünk, az agyunk által dekódolt elektronikus jelekből származik. A külső tárgyhoz pedig soha nem juthatunk el; a csokoládét magát nem láthatjuk, nem szagolhatjuk és nem ízlelhetjük meg. Példa erre az, hogy ha elvágnánk az agyba vezető ízlelőket, semminek az aromája nem jutna el az agyunkba, vagyis teljesen elveszítenénk az ízek érzetét.

Ezen a ponton a következő tény is egyértelművé válik: egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy egy íz, amit mi valamilyennek érzünk egy étel megkóstolásakor, vagy egy hang, amit mi valamilyennek hallunk, a másik ember számára is ugyanolyan. Ezzel kapcsolatban Lincoln Barnett így vélekedik:

Senki nem tudhatja, hogy a piros, amit lát, ugyanaz a piros-e, mint amit a másik ember érzékel, vagy a dó, amit hall, ugyanaz a dó-e, mint amit a másik ember hall.4

window, color garden

Agyunk belsejében, ahol teljes a sötétség, egy színekkel teli világot szemlélünk, mintha egy sötét szoba ablakából kitekintve egy színpompás kertet látnánk.

.Nem kérdezhetünk rá és nem tudjuk megvizsgálni, hogy a citrom valóban létezik-e, illetve hogy milyen folyamat eredményeképpen létezik. A citrom nem más, mint nyelv által érzékelhető íz, orr által érezhető illat, illetve szemmel látható szín és forma. És csakis ezen tulajdonságok lehetnek egy tudományos kutatás vagy tudományos nézet vizsgálódásának tárgyai. A tudomány soha nem ismerheti meg a tárgyi világot.5Ami a tapintásunkat illeti, nincsen semmi különbség. Amikor megérintünk egy tárgyat, a bőr érzőidegeinek segítségével jutnak el az agyba azok az információk, amelyek segíteni fognak a külvilág illetve az adott tárgy felismerésében. A tapintás érzete az agyunkban jön létre. Nem az ujjbegyben vagy a bőrben keletkezik, mint ahogyan sokan gondolják, hanem az agy úgynevezett tapintó-központjában. A tárgyak felől érkező elektronikus jeleket agyunk átértékeli s ennek eredményeképpen különféle benyomásaink alakulnak ki: szilárdságot, puhaságot, meleget vagy hideget érzékelünk. Ezek a tulajdonságok határozzák meg a tárgyakat. Sőt, a tárgyak beazonosításához szükséges mindenféle részletre is ezen jelek segítségével teszünk szert. Neves filozófusok, mint például B. Russel vagy L. Wittgeinstein így vélekednek erről a fontos igazságról:

Vagyis lehetetlen eljutnunk az anyagi világhoz. Minden tárgy, amivel kapcsolatba kerülünk, valójában olyan benyomások együttese, mint a látás, a hallás és a tapintás. Agyunk, amely az érzékelőközpontok információit értékeli, életünk során nem a rajtunk kívüli anyaggal "magával", hanem annak agyunkban képződő másolataival áll kapcsolatban. Mi pedig tévedünk, ha ezekről a másolatokról azt gondoljuk, hogy rajtunk kívül létező valóságos anyag.

Az agyunkban képződő "külvilág"

A fizikai tények, amelyekről eddig beszéltünk, vitathatatlan eredményre juttattak bennünket: a dolgok, amiket látunk, tapintunk, hallunk, s amelyeknek az "anyag", "világ", "Univerzum" neveket adjuk, csakis és kizárólag agyunkban képződő elektronikus jelek. Mi sohasem juthatunk el az agyunkon kívül létező anyag lényegéhez. Csak azt látjuk, halljuk és ízleljük, ami a külvilágról agyunkban leképződik.

Például aki gyümölcsöt eszik, valójában nem magával a gyümölccsel lép kontaktusba, hanem a benyomással, amit a gyümölcs az agyban létrehoz. Amit mi "gyümölcsnek" nevezünk, az az agyban képződő, a gyümölcs formájához, ízéhez, illatához és szilárd halmazállapotához tartozó elektronikus jelek összessége. Ha az agyba tartó látóidegeket elvágnánk, a gyümölcs képe is egy szempillantás alatt eltűnne. Vagy ha megszakadna a kapcsolat az orrban található érzékelők és az agyba tartó idegek között, véglegesen megszűnne az illatok érzékelése.  Hiszen a gyümölcs nem más, mint az agy által értékelt néhány elektronikus jel.

beyin, görme merkezi

Minden, amit életünk során látunk, agyunk hátsó részében, a látóközpontban jön létre, ez a látóközpont pedig csupán néhány cm3 nagyságú. Egy szűk szoba képe is, egy tágas panoráma látványa is belefér ebbe a parányi térbe. Vagyis az, amit látunk, nem olyan méretű, amilyen a külső valóság, hanem csupán akkora, amekkorát agyunk érzékel.

Egy másik kérdés, amin el kell gondolkodnunk, az a távolság érzetének kérdése. Például a távolság, ami Ön és eközött a könyv között van, valójában annak az űrnek az érzete, ami az Ön agyában képződik. Igazából azok a tárgyak is, amikről az ember azt gondolja, hogy nagyon messze vannak, saját agyán belül léteznek. Az ember például felnéz az égre és a csillagokat szemléli, s közben azt hiszi, hogy ezek több millió fényévnyi távolságra vannak tőle. Pedig a csillagok őbenne vannak, agyának látóközpontjában. Miközben Ön ezeket a sorokat olvassa, valójában nincs is abban a szobában, amelyben azt gondolja, hogy van; ellenkezőleg, a szoba van Önben. Saját testének látványa hiteti el Önnel, hogy Ön a szobában van. Egyet azonban ne felejtsen el: az Ön teste is csak egy kép az Ön agyában.

Ez igaz az összes többi benyomásunkra is. Például, miközben Ön azt hiszi, hogy a szomszédos szobában lévő televízió hangját hallja, valójában az agyában létrejövő hanggal van kontaktusban. Ön azt sem tudja bizonyítani, hogy van egy szoba az Ön közelében, és azt sem, hogy a hang a szobában lévő televízióból hallatszik. Az a hang, amiről azt gondolja, hogy távolról jön, és az a beszéd, amely az Ön mellett álló személytől származik, valójában az Ön agyának néhány négyzetcentiméternyi hallóközpontjában képződik. Ezen érzékelő központon kívül olyan fogalmak, mint jobb, bal, elöl, vagy hátul, nem léteznek. Vagyis a hang Önhöz nem jobbról, balról, vagy felülről jut el; a hang nem valamely irányból érkezik.

Így van ez az illatokkal is. Egyik sem messziről jön. Az agy érzékelő központjában létrejövő illatokról Ön azt hiszi, hogy a külvilág tárgyainak illata. Pedig ahogyan egy rózsa képe a látóközpontban születik meg, úgy ennek a rózsának az illata is az agy egyik központjában, az illatot érzékelő központban képződik. Ön nem tudhatja, hogy kívül van-e egyáltalán rózsa és hogy van-e illata.

madde, new scientist madde, new scientist

A modern fizika felfedezései is azt mutatják, hogy az anyagi Világegyetem benyomások összessége. A neves amerikai tudományos magazin, a New Scientist, 1999. január 30-i számában felveti ezt a tényt, címlapján a következő kérdéssel: "Túl a valóságon: az Univerzum az információk kavalkádja, az anyag pedig csak vízió?"

New Scientist 2002. április 27-i számában, "Üres Univerzum" címmel egy cikk jelent meg, melyben a következőket olvashatjuk: Ön egy magazint tart a kezében. Szilárdnak érzi, és úgy tűnik, hogy léte független a térben. Ez az Ön környezetében lévő tárgyakra -  talán egy csésze kávé, vagy egy számítógép - is érvényes. Mindegyik úgy néz ki, mintha valóságos lenne. Ám mindegyik illúzió. Ezek a tárgyak, amiket mi szilárdnak vélünk valójában csak vetületek, amik az Univerzumunk határain létező változatos formák módosulásából adódnak.

Hiszen a "külvilág", amit benyomásaink alapján megismertünk, valójában nem más, mint az agyunkba futó "elektronikus jelek összessége". Agyunk egész életünk során ezeket a kódokat fejti meg, ezeket értékeli. Mi pedig úgy éljük le életünket, hogy azt hisszük, ez maga a "külső" anyag és észre sem vesszük, hogy tévedünk. Tévedünk, hiszen az anyaghoz, az anyag lényegéhez soha nem juthatunk el.

A jeleket, amiket mi "külvilágnak" hiszünk, az agyunk értelmezi. Nézzük például a hallást. A fülünk érzékelte hanghullámokat agyunk értelmezi és fordítja le szimfóniává. Vagyis a zene nem más, mint benyomás, ami az agyban képződik. Amikor pedig a színeket érzékeljük, valójában az történik, hogy szemünkhöz különböző hosszúságú fényhullámok jutnak el, melyeket ugyancsak az agy színekké alakít.

A "külvilágban" nincsenek színek. Sem az alma nem piros, sem az ég nem kék, sem pedig a fák nem zöldek. Ezek a dolgok csak azért olyanok, amilyenek, mert így érzékeljük őket. A "külvilág" teljeséggel az érzékelőtől függ.

Ami a szemet illeti, ha a retinában valami zavar lép fel, az színvakságot eredményez. Van, aki a kéket zöldnek, van, aki a pirosat kéknek látja, és van, aki a színeket a szürke különböző árnyalataiként érzékeli. Ezek után nem fontos, hogy a külső tárgy színes-e vagy sem.

A neves gondolkodó, Berkeley is felhívja a figyelmet erre a tényre:

Kezdetben az emberek azt hitték, hogy a színek, az illatok "valóságosak". Később azonban megdőltek az effajta nézetek és az emberek rájöttek, hogy ezek a dolgok az érzékelés által léteznek. 6

Következésképpen, mi nem azért látjuk színesnek a tárgyakat, mert azok színesek vagy mert külső anyagi valóságuk van. Minden tulajdonság, amivel a létezőket felruházzuk, bennünk van és nem a "külvilágban".

Hogy állíthatjuk akkor, hogy pontosan ismerjük a "külvilágot"?

1.Frederick Vester, Düşünmek, Ögrenmek, Unutmak, Istanbul: Aritan Yayinevi, 1991, s. 6. 
2. George Politzer, Felsefenin Başlangiç Ilkeleri, Sosyal Yayinlari, Çev: Enver Aytekin, Istanbul: 1976, ss.38-39-44 
3. R.L.Gregory, Eye and Brain: The Psychology of Seeing, Oxford University Press Inc. New York, 1990, s.9
4. Lincoln Barnett, Evren ve Einstein, Varlik Yayinlari,Çev: Nail Bezel, sf.20 
5. Orhan Hançerlioglu, Düşünce Tarihi, Remzi Kitabevi, Istanbul: 1987, s.447 
6. "Treaties Concerning the Principle of Human Knowledge", 1710, Works of George Berkeley, vol. I, ed. A. Fraser, Oxford, 1871

A "kinti világ" léte feltétel?

Egészen eddig a "külvilágról" illetve arról a világról esett szó, amelyet látunk, és amelyről agyunk tudomást szerez. Ám mivel soha nem juthatunk el a "külvilághoz", honnan tudhatjuk, hogy valóban létezik-e?

Természetesen nem tudhatjuk. Sőt, mivel minden tárgy csak az elménkben létező benyomások összessége, az egyetlen világ, amit láthatunk, az a benyomások világa. Az egyetlen világ, amit ismerünk, elménkben létezik, ott ölt alakot, ott kap hangot és ott nyer színeket. Röviden, olyan világ, amely az elménkben jön létre, s az egyetlen világ, amelynek létében bizonyosak lehetünk.

Azt pedig soha nem tudjuk bebizonyítani, hogy van-e anyagi megfelelője a képsoroknak, amelyeket agyunkban végignézünk. Az is lehetséges, hogy ezek a benyomások egy "mesterséges" forrástól származnak.

Ezt a következő példával szemléltethetjük:

Először képzeljük azt, hogy agyunkat kiveszik a testünkből és egy üvegedényben mesterségesen életben tartják. Helyezzünk mellé egy számítógépet, amely képes mindenféle elektronikus jel létrehozására. Aztán mesterségesen hozzunk létre és mentsünk el ebben a számítógépben mindenféle környezetet, s az ezekhez tartozó képet, hangot, illatot. Kössük a gép elektronikus vezetékeit az agy érzékelő központjaihoz és adjuk át az agynak az elmentett információt. Az Ön agya (vagy más szóval "Ön"), ezeket a jeleket felfogva, a jeleknek megfelelő környezetet fog látni és megélni.

Mondjuk, hogy ezzel a számítógéppel az Ön saját külsejéhez tartozó információkat is tudunk továbbítani. Ha például mindazokat az elektronikus jeleket továbbítjuk az Ön agyába, amit Ön egy asztalnál ülve lát, hall és tapint, az Ön agya azt fogja hinni, hogy Ön egy irodájában ülő üzletember. Ameddig a számítógép által közvetített ingerek tartanak, addig a képzeletbeli élet is tart. Arra pedig, hogy pusztán egy agyról van szó, Ön semmilyen módon nem fog tudni rájönni. Mert elég az agy megfelelő központjaiba a megfelelő ingereket szolgáltatni ahhoz, hogy abban létrejöjjön egy világ. Ezek az ingerek érkezhetnek valamilyen mesterséges forrásból, például egy felvevő készülékből vagy lehet valami más eredetük.

A neves tudomány-filozófus Bertrand Russell azt mondja erről a kérdésről:

.Ami a tapintást illeti, ha megérintünk egy asztalt, az tulajdonképpen az ujjaink hegyénél található elektronok és protonok által keltett elektronikus inger. Ez a modern fizika szerint, az asztalt felépítő elektronok és protonok közelségéből adódik. Ha ujjunk hegyénél ugyanezt a hatást más módon váltanánk ki, az ugyanezt a benyomást keltené, habár semmiféle asztal nem lenne előttünk.1

Nagyon könnyű csapdába esni és valósnak vélni a benyomásokat, amelyeknek amúgy nincs is anyagi megfelelője. Ezt voltaképpen álmunkban gyakorta átéljük. Az álom során a helyzetek, az emberek, a tárgyak és a környezet is pontosan olyanok, mint a valóság. De egyik sem több egy-egy benyomásnál. Az álom és a "valóságos világ" között pedig alapjában véve nincsen különbség; mindkettőnek az elménk ad otthont.

Ki az érzékelő?

Ahogyan eddig már világossá vált, kétségtelen, hogy az anyagi világ, amelyben élünk és amit "külvilágnak" nevezünk, csak az agyunkban létezik. Itt bukkan fel azonban az igazán fontos kérdés: ha minden anyagi létező valójában csak egy-egy benyomás, akkor az agyunk micsoda? Ha a karunk, a lábunk, vagy bármilyen más tárgy az anyagi világból csak benyomás, akkor az agyunk is, akárcsak a többi anyag, benyomás kell, hogy legyen.

Ezt a kérdést jobban megvilágítja egy álommal kapcsolatos példa. Annak megfelelően, amiről eddig szó volt, képzeljük el, hogy álmodunk. Az álomban álombeli testünk van, álombeli karunk, álombeli törzsünk, álombeli szemünk és álombeli agyunk. Ha valaki álmunkban azt kérdezné: "hol látsz? ", azt válaszolnánk: "az agyamban látok". Holott előttünk semmiféle agy nincsen. Csak egy álombeli test, egy álombeli koponya és egy álombeli agy. Az erő pedig, aki az Ön álmát látja, nem az álombeli agy, hanem egy olyan lény, amely azon "túl" van.

Tudjuk, hogy az álombeli illetve a valóságos életnek nevezett élet között nincsen semmiféle fizikai különbség. Márpedig ha valaki a valóságos életnek nevezett környezetben megkérdi tőlünk: "hol látsz? ", értelmetlen dolog azt válaszolni: "az agyamban", mint ahogy azt a fenti példában tettük. Egyik esetben sem az agy, mint húsdarab az az erő, amely lát és érzékel. Ezidáig arról beszéltünk, hogy a külvilág egy másolatát nézzük az agyunkban. Az egyik fontos dolog, ami ebből következik az, hogy a külvilág lényegét teljes formájában soha nem ismerhetjük meg.

Egy másik, legalább ilyen fontos igazság az, hogy az "erő", amely az agyunkban képződő világot figyeli, nem lehet az agy maga. Az agy olyan, mint egy számítógépmonitor-rendszer, amely feldolgozza a hozzá érkező adatokat és látvánnyá fordítja le őket. Ha azonban megfigyeljük, egyik számítógép sem figyeli saját magát. Nicsenek is tudatában annak, hogy léteznek.

Ha a tudatot keresve megvizsgáljuk az agyat, egy olyan anyag kerül elénk, amely fehérje illetve zsírmolekulákat tartalmaz, akárcsak a többi élő szervezet. Vagyis a húsdarabban, amit agynak nevezünk, nincsen semmi, ami a látottakat dekódolná és létrehozná a tudatot, vagyis, amely az "én"-nek nevezett dolgot megteremthetné.

R.L. Gregory így fejti ki, milyen tévedésbe esnek az emberek az agyban történő képérzékeléssel kapcsolatban:

A következőről van szó: az ember könnyen mondja, hogy a szeme az, amely az agyban képeket hoz létre. Ám ezt jobb, ha elfelejtjük. Ha azt állítjuk, hogy a kép az ember agyában jön létre, ahhoz hogy ezt lássuk, egy belső szemre is szükségünk van. De ahhoz, hogy ennek a szemnek a képét láthassuk, egy további szemnek is kell ott lennie... Ez pedig végtelen számú szemet és képet feltételez. Ez pedig lehetetlen.2

És itt van az a pont, amelynél a materialisták, akik nem fogadnak el más létezőt az anyagon kívül, megakadnak: kié a "belső szem", amely lát, a látottakat érzékeli aztán pedig reagál?

A tudomány és filozófia világában Karl Pribram is felhívja a figyelmet: arra a fontos kérdésre keressük a választ, ki az, aki érzékel:

Az embereket már a görögök óta foglalkoztatja a "gépben lakó szellem", a "kis emberben lévő kis ember" gondolata illetve ehhez hasonló elképzelések. Hol van az "én", vagyis az a lény, aki az agyat használja? Ki az, aki a tudás lényegét birtokolja? Ahogyan Assisi Szent Ferenc is kijelentette: "Azt keressük, ki az, aki figyel."3

Képzelje Ön el most a következőt: a könyv, amit a kezében tart, a szoba, ahol ül, röviden minden, ami az Ön elé táruló látványhoz tartozik, az Ön agyában jelentkezik. Ezeket a képeket vajon az atomok látják? Az atomok, melyek vakok, nem hallanak és tudatlanok..? Hogy lehet, hogy az atomok egy része szert tett erre a tulajdonságra, egy másik része pedig nem..? Gondolkodásunk, értelmünk, s az, hogy emlékszünk, örülünk, szomorkodunk, mindez csupán atomok közti kémiai reakciókból állna?

Ha ezeken a kérdéseken figyelmesen elgondolkodunk, rájövünk, hogy értelmetlen dolog az erőt az atomokban keresni. Egyértelmű, hogy aki lát, hall és érez, az egy anyagon túli létező. Ez a létező "élő" és se nem anyag, se nem kép. Ez a létező a mi testünk látványát használva lép kontaktusba az egyes benyomásokkal.

Ez a létező : a "Lélek"

A benyomások összessége, amit mi "anyagi világnak " hívunk, egy álom, amit a lélek kísér figyelemmel. Mint ahogyan álombeli testünk illetve az álmunkban látott anyagi világ nem valódi, úgy az Univerzum, amelyben élünk illetve a test, amit birtokolunk sem igazi.

Az igazi létező a lélek. Az anyag pedig csupán a lélek által észlelt benyomás. Az intelligens létező, aki ezeket a sorokat írta, illetve azok az intelligens létezők, akik olvassák, nem egy-egy atom- és molekulahalom, illetőleg ezek kémiai reakciói, hanem egy-egy "lélek".

Az igazi, Abszolút Létező

Mindezek a tények egy nagyon lényeges kérdéssel állítanak szembe minket: ha az anyagi világként ismert hely valójában a lelkünk által érzékelt benyomások összessége, akkor mi ezeknek a benyomásoknak a forrása?

Ha meg akarjuk válaszolni ezt a kérdést, szem előtt kell tartanunk azt a fontos igazságot, hogy az anyag önmagában, független formában nem létezik. Az anyag egy benyomás, ezáltal "mesterséges" dolog. Más szóval, ezt a benyomást egy másik erőnek kell létrehoznia, vagyis megteremtenie. És méghozzá folyamatosan. Amennyiben a teremtés nem folyamatos, az anyagnak nevezett benyomások is szertefoszlanak, eltűnnek. Ez olyasmi, mint a televízió képernyőjén megjelenő vetítés. Ahhoz hogy az adás folyamatos legyen, a képsoroknak is folyamatosan kell pörögniük.

Vajon ki az, aki folyamatosan vetíti lelkünknek a csillagokat, a Földet, a növényeket, az embereket, a testünket és minden mást, amit látunk?

Teljesen nyilvánvaló, hogy van egy felsőbbrendű Teremtő, Aki az egész anyagi világot, amelyben élünk, vagyis minden benyomást megteremtett, és folyamatosan teremt. Ez a Teremtő, aki ilyen látványos teremtést mutat nekünk, végtelen erő és tudás Birtokosa.

És ez a Teremtő, a könyvben, amit számunkra leküldött, felfedi saját Magát, elmeséli a teremtést és azt, mi miért létezünk.

Ez a Teremtő Isten, a könyv neve pedig Korán.

Az egyik ája így fejezi ki, hogy az egek és a Föld, vagyis a Világmindenség nem állandó, nem változatlan, hanem csakis Isten teremtésének köszönhetően létezik, és ha Isten megállítaná a teremtés folyamatát, akkor elenyészne:

Allah tartja vissza az egeket és a földet, hogy el ne enyésszenek. És ha elenyésznének, akkor nem lenne senki, aki visszatarthatná azokat utána. Allah megbocsátó és kegyes. ( Korán, 35:41)

Ez az ája természetesen arról szól, hogy az anyagi világot Isten ereje tartja fenn. Isten megteremtette az Univerzumot, a Földet, a hegyeket, minden élőt és minden élettelent, és ezek minden pillanatban az Ő erejének köszönhetik létezésüket. Isten Halik neve ebben az anyagi világban nyilvánul meg. Isten Halik, vagyis mindenek Teremtője, Aki mindent a semmiből hozott létre. Ez is azt mutatja nekünk, hogy agyunkon kívül létezik egy anyagi Univerzum, amit Isten teremtményei népesítenek be. Csakhogy Isten, csodálatos módon és teremtésének felsőbbrendűségét, végtelen bölcsességét tükrözve, ezt az anyagi világot "álomként", "árnyékként", "képként" mutatja meg nekünk. Isten teremtésének tökéletessége eredményeképpen az ember soha nem juthat el az agyán kívül létező világhoz. Egyedül Isten az, Aki ismeri a valódi anyagi világot.

Az előbb említett ája (35 :41) másik értelme az, hogy az anyagi világ képeit is, amit az emberek figyelemmel kísérnek, minden pillanatban Isten tartja fenn. (A legjobban Isten tudja.) Ha Isten nem akarja többé megmutatni elménknek a világ képét, akkor az egész Univerzum eltűnik előlünk és soha többé nem juthatunk el hozzá

Ahogyan azt a bevezetőben már elmondtuk, az emberek többsége, mivel nem tudja felfogni Isten erejét, egy olyan létezőnek hiszi Őt, Aki valahol az egekben található és nem avatkozik bele a világ eseményeibe. Ennek a gondolkodásmódnak az alapja az, hogy az ember az Univerzumot anyagnak hiszi, Istent pedig egy anyagon "kívüli" Létezőként képzeli el.

nöron, sinir hücreleri atom, madde
 

Az agy fehérje és zsírmolekulákból álló sejtek összessége. Ezek a sejtek a neuronok (fent balra). Nyilvánvaló, hogy a tudatot nem a neuronok hozzák létre. Ha a neuronokat megvizsgáljuk, atomokhoz jutunk (fent jobbra). Kétségtelen, hogy a tudatlan atomok sem hozhatják létre a tudatot. Az agynak nevezett húsdarabban nincsen olyan erő, amely képeket tudna szemlélni, amely létrehozná a tudatot, azaz amely megteremthetné az "én"-t.

Márpedig, ahogyan eddig is vizsgáltuk, az anyag nem más, mint benyomás. Az igazi, abszolút létező : Isten. Ez azt jelenti, hogy csak Isten létezik, Rajta kívül minden más létező árnyékkép. És ha ez így van, akkor nem beszélhetünk arról, hogy Isten az anyagon "kívül" létezne valahol. Isten "mindenütt" ott van és mindent átfog. Ez az igazság a Koránban így szerepel:

Allah - Rajta kívül nincs más istenség - az Élő, a Magában Létező. Nem vesz rajta erőt szendergés, sem álom. Övé minden, ami az egekben és a földön van.     Vajon ki az, aki engedélye nélkül közbenjárhatna Nála? Tudja azt, ami előttük van és azt, ami mögöttük van. (Ők azonban) nem fognak föl az Ő tudásából semmit, kivéve, amit Ő akar. Trónusa átfogja az egeket és a földet. Megőrzésük nem okoz számára nehézséget. Ő Hatalmas, Magasztos. (Korán, 2:255)

Egy másik ája így adja hírül azt a tényt, hogy Isten független a tértől és mindent átfog:

Allahé a Napkelet és a Napnyugat és ahová csak fordultok, Allah orcája ott van. Allah mindent magában foglal és mindent tud. (Korán, 2:115)

Az anyagi létezők, mivel egy-egy benyomás, nem láthatják Istent, Isten azonban minden formájával látja az anyagot, amit Ő maga teremtett. A Korán ezt a tényt így adja tudtunkra: A tekintetek nem észlelik Őt, ám Ő észleli a tekinteteket. Ő az éleselméjű, akinek mindenről tudomása van. (Korán, 6:103)

Vagyis, mi Isten létét szemmel nem érzékelhetjük, Ő azonban teljesen átfogja külsőnket, belsőnket, pillantásainkat, gondolatainkat. Egyetlen szót sem ejthetünk ki anélkül, hogy Ő ne tudna róla, sőt lélegzetet sem vehetünk. Miközben a "külvilágnak" hitt benyomásokat szemléljük, vagyis miközben leéljük életünket, Maga Isten áll a legközelebb hozzánk, nem valamely benyomás vagy érzet. A Korán következő versének titka ezt az igazságot takarja: " Esküszöm, Mi teremtettük az embert és tudjuk, hogy milyen gondolatokat sugall néki a lelke. Mi közelebb vagyunk hozzá, mint a nyaki ütőere. (Korán, 50:16) Amíg az ember saját testét "anyagnak" hiszi, addig ezt a fontos igazságot nem képes felfogni. Mert ha például az agyat fogadja el annak a helynek, ami "ő maga", akkor a külső egy meghatározott távolságra, 20-30 cm-re lesz hozzá. Ha azonban megérti, hogy mindaz, amit anyagnak hitt egy álom, olyan fogalmak, mint külső, belső, közel s távol megszűnnek létezni. Isten mindenestől átfogja őt és "végtelenül közel" kerül hozzá.

Isten, ezt a "végtelen közelséget" így fejezi ki az egyik ájában: "Ha az Én szolgáim kérdeznek téged Felőlem, úgy Én közel vagyok (hozzájuk)." (Korán, 2:186) Egy másik ája ugyancsak ezt az igazságot tárja elénk: "Bizony a te Urad körülveszi az embereket". (Korán, 17:60)

hayat, lüks yaşam
 

Ha az ember mindezek fényében egy kicsit mélyebben elgondolkozik, maga is észreveszi ezt a meglepő, rendkívüli helyzetet. Vagyis azt, hogy a világon minden esemény egy álom...

Másrészről az embernek, aki Imám Rabbáni szavaival élve nem más, mint egy árnyékkép, lehetetlen, hogy Istentől független ereje legyen. Valójában minden, ami történik velünk, Isten irányítása alatt történik, s erre a következő Korán- vers a bizonyíték: "Allah teremtett  benneteket is és  a cselekedeteiteket is". (Korán, 37:96) Egy másik ája pedig azt hangsúlyozza, hogy semmi sem történik Isten akaratától függetlenül: ".és nem te dobtál, amikor dobtál, hanem Allah dobott.". (Korán, 8:17) Mivel az ember árnyékkép, nem lehet ő maga az, aki ezt a cselekedetet végzi. Isten az, Aki azt az érzést kelti az árnyékképben, hogy ő végzi a cselekvést. Valójában minden cselekvést Isten végez. Ebben az esetben, ha az ember önmagának tulajdonítja a cselekvést, becsapja saját magát.Az ember téved, ha azt hiszi, saját maga az, aki a legközelebb van hozzá. Hiszen Isten még nálunk is közelebb van hozzánk. A következő ája is erre hívja fel a figyelmet: "Amikor a lelke a torkához érkezik, ti pedig (csak) néztek akkor, Mi közelebb vagyunk hozzá, ám ti nem látjátok." (Korán, 56:83-85) Csakhogy az emberek úgy élnek, hogy nincsen tudomásuk erről, hiszen szemük nem érzékeli ezt a rendkívüli igazságot, ezt az ája is tudtunkra adja.

Ez az igazság. Az ember talán nem akarja ezt elfogadni és szeretné továbbra is azt hinni, hogy független Istentől, ez azonban semmit nem változtat az igazságon.

Amikor a lelke a torkához érkezik, ti pedig (csak) néztek akkor, Mi közelebb vagyunk hozzá, ám ti nem látjátok." (Korán, 56:83-85)

1. Bertrand Russell, Rölativitenin Alfabesi, Onur Yayinlari, 1974, s.161-162 
2. R.L.Gregory, Eye and Brain: The Psychology of Seeing, Oxford University Press Inc. New York, 1990, s.9. 
3. Karl Pribram, David Bohm, Marilyn Ferguson, Fritjof Capra, Holografik Evren I, Çev: Ali Çakiroglu, Kuraldişi Yayinlari, Istanbul: 1996, s.37

 

Az idegek közti párhuzamos kapcsolat

Nézzük most Politzer közúti balesetes példáját. Ha a buszbalesetet elszenvedő személy agyába futó idegeket, melyek az öt érzékszervvel állnak kapcsolatban, egyidejűleg egy másik személy, például George Politzer agyához kötnék, abban a pillanatban, hogy a baleset alanyát elüti az autóbusz, az otthonában üldögélő Politzert is elütné. Tulajdonképpen az történne, hogy a balesetet elszenvedő személy által átélt minden érzést Politzer is átélné. Ez a példa ahhoz hasonlítható, amikor egy lejátszóhoz csatlakoztatott két különböző hangfalból ugyanazt a zeneművet halljuk. Politzer annak ellenére, hogy otthon ülne, hallaná a busz fékezését, érezné, ahogy a jármű hozzáér, érzékelné, hogy eltörött a keze, látná a vért, átélné kórházba kerülését, érezné a gipsz keménységét és karja erőtlenségét.

Politzerhez hasonlóan ahány emberhez hozzákötnék a balesetet elszenvedő személy idegeit, annyi ember élné át a balesetet elejétől a végéig. Ha a balesetet elszenvedő személy kómába esne, mindannyian kómába esnének. Sőt, ha az esemény egyes részleteit valamilyen eszközzel rögzítenénk és vissza-visszatekerve másvalakinek továbbítanánk, azt az illetőt egymás után többször is elütné az autóbusz.

Akkor hát melyik személy esetében is valóságos az autóbusz, amely elüti őt? A materialista filozófia erre nem tud olyan választ produkálni, amelyben ne lenne ellentmondás. A helyes válasz az, hogy mindannyian saját elméjükben élnék át a baleset minden részletét.

A süteménnyel és a kőbe rúgásos példával is ugyanez a helyzet. Ha az Engels érzékszerveihez kötődő idegeket egyidejűleg egy másik személy agyához kötnénk, amikor Engels elfogyaszt egy szelet süteményt és a jóllakottság érzete tölti el, vele egyidőben a másik ember is süteményt enne és ő is jóllakna tőle. És ha a materialista Johnson idegeit kötnénk egy másik emberhez, miközben Johnson belerúg egy kőbe és megfájdul a lába, egyidejűleg az a személy is belerúgna a kőbe és érezné a fájdalmat.

Akkor hát melyik sütemény és melyik kő valóságos? A materialista filozófia erre sem tud ellentmondás nélküli választ adni. A helyes és logikus válasz a következő: Engels és a másik ember az elméjében fogyasztja el a süteményt és ott jelentkezik a telítettség érzete is. Johnson és párja pedig minden részletével az elméjében éli át azt, ahogyan belerúg egy kőbe.

A fenti, Politzer-es példát változtassuk meg a következőképpen: Politzer idegeit kössük arra az emberre, aki buszbalesetet szenved, és fordítva. Ez esetben, bár Politzer valójában otthon ül, azt fogja hinni, hogy elütötte őt az autóbusz, míg az, akit valóban elütött, a baleset minden borzalma ellenére mit sem észlel az egész helyzetből, hiszen azt gondolja, hogy az otthonában üldögél. Ugyanezzel a logikával a süteményes és a kőbe rúgásos  példát is megközelíthetjük.

Mindez leleplezi előttünk, milyen fanatikus is a materializmus. Ez a filozófia azon a feltételezésen alapszik, hogy az egyetlen abszolút létező az anyag. Pedig az ember sohasem érintkezik az anyaggal magával, hogy azt állíthassa, minden anyagból áll. A világ, amivel kapcsolatban vagyunk, az a világ, amit az elménkben látunk.

Az angol filozófus David Hume a következőket mondja ezzel a ténnyel kapcsolatban:

Őszintén szólva, amikor belefeledkezem abba, amit önmagamnak nevezek, lépten-nyomon olyan benyomásokkal találkozom, mint a meleg vagy a hideg, a fény vagy az árnyék, a szerelem vagy a gyűlölet, a keserű vagy az ízletes. Ám amint megszűnik az érzékelés, többé nem juthatok el magamhoz, ugyanakkor soha nem figyelhetek másra, mint a benyomásra.1

Kilépni az érzékelésből, és filozofálni az "anyagról", amelynek lényege számunkra mindigis felfoghatatlan, ezáltal elérhetetlen lesz, teljességgel ostobaság... Ezért a materializmus olyan teória, amely a kezdetek kezdetén elbukott

Az agyban történő érzékelés nem filozófia, hanem tudományos tény

A materialisták azt állítják, hogy mindaz, amiről itt szóltunk, puszta filozofálás. Pedig az, hogy a "külvilágként" ismert dolog benyomások összessége, nem filozofálgatás, hanem tudományos tény. Minden orvostudományi egyetemen részletesen oktatják, hogyan képződik az agyban a látvány és az érzések. A modern fizika és a 20. századi tudomány felfedezései egyértelműen azt mutatják, hogy az anyag nem egy konkrét dolog, hanem bizonyos értelemben mindenki "egy agyában levő képernyőt" követ figyelemmel.

Aki hisz a tudománynak, az kénytelen ezt beismerni, legyen akár ateista, buddhista, vagy más nézeteket valló. Egy materialista tagadhatja ugyan Isten létét, ám ezt a tudományos tényt nem hazudtolhatja meg.

Még ha Karl Marx, Friedrich Engels, George Politzer korában nem is volt olyan fejlett a tudományos felfogás és a tudományos lehetőségek, mint most, akkor is meglepő, hogy nem voltak képesek megérteni egy ilyen egyszerű és egyértelmű tényt. Napjainkban a tudomány és a technológia rendkívül fejlett, és ezek a lehetőségek még inkább megkönnyítik ennek az amúgy is nagyon egyszerű igazságnak a megértését. A materialisták pedig rettentően félnek attól, hogy az emberek, ha csak részben is, de rájönnek, miről is van itt szó, illetve észreveszik, mennyire megcáfolhatatlanul dönti romba a materialista filozófiát ez a felfedezés. 

A materialisták páni félelme


A materialista író Rennan Pekünlü azt mondja: "az evolúció elmélete nem lényeges, az igazi veszélyt ez a téma jelenti". Hiszen észrevette, hogy ezzel eltűnik az egyetlen dolog, amiben hisz, vagyis az agyag...

A törökországi materialista körök erre a felvetésre, amiről Ön eddig olvasott, vagyis arra a tényre, hogy az anyag benyomás, egy ideig nem reagáltak különösebben. Ez azt az érzést keltette bennünk, hogy az emberek nem értik eléggé ezt a kérdést, ezért részletesebben ki kellene fejteni. Csakhamar azonban egyértelművé vált, hogy a materialisták igen kényelmetlenül érzik magukat ennek a gondolatnak napirendre kerülésétől, sőt óriási félelem kerítette hatalmába őket.

Egy ideje saját fórumaikon, konferenciáikon, vitaüléseiken adnak hangot páni félelmüknek. Ha gondterhelt és reménytelen megnyilvánulásaikat nézzük, egyértelmű, hogy eszmerendszerük súlyos krízishelyzetbe került. Már amúgy is komoly csapás érte őket, amikor tudományosan is megdőlt a filozófiájuk alapját képező evolúciós elmélet. Most pedig a darwinizmusnál sokkal lényegesebb dolgot, magát az anyagot kezdik elveszíteni, s ennek felismerése még nagyobb megrázkódtatást okozott számukra. Mivel saját nézőpontjukból ez "a legnagyobb veszély", egyetértenek abban, hogy ezzel "kulturális alapjaik semmisültek meg".

A törökországi materialista körök aggodalmának és pánikhangulatának leginkább Rennan Pekünlü adott hangot, aki a materializmus védelmében álló Bilim ve Ütopya ("Tudomány és Utópia") című lap írója, s ugyanakkor tanárként is dolgozik. Pekünlü, akár e folyóirat hasábjain megjelenő cikkeiben, akár nyilvános vitákon való felszólalásai alkalmával úgy beszélt Az evolúciós csalás című könyvről, mint elsőszámú "veszedelemről". Pekünlüt a könyv darwinizmust érvénytelenítő fejezetein túl főként az a rész nyugtalanította, amit most Ön is a kezében tart. Olvasóinak (és meglehetősen kis számú hallgatóságának) a következőt üzente: "nehogy az idealizmus hatása alá kerüljenek, védelmezzék materializmus iránti hűségüket", közben pedig Oroszország véres kommunista korszakának vezérére, Vladimir I. Leninre hivatkozott. Pekünlü, aki mindenkinek Lenin egy évszázaddal ezelőtt megjelentMaterializmus és empiriokriticizmus című munkáját ajánlgatta olvasásra, nem csinált mást, mint elismételte Lenin nézeteit: "ne gondolkodjanak ezen a kérdésen, máskülönben elveszítik a materializmust és a vallás csapdájába esnek". Pekünlü, az említett materialista fórum hasábjain megjelent egyik tanulmányában az alábbiakat idézte Lenintől:

Ha az érzékszerveinkkel felfogható tárgyi valóságot egyszer már kifogásoltuk, a kételkedés (agnoszticizmus) illetve az egyéni, önkényes ítéletalkotás (szubjektivizmus) felé hajlunk el, és elveszítjük a fideizmussal (vallásos hittel) szembeni összes fegyverünket; és ez az, amit a fideizmus akar. Ha a kisujjadat nyújtod, előbb a karod, aztán az egész identitásod odavész. Ha az érzékszerveket az anyagi világ árnyékképeként nem is, de valami különleges tényezőnek veszed, más szóval engedsz a materializmusból, identitásod a fideizmus csapdájába esik. Aztán az érzelmek nem tartoznak majd senkihez, ahogyan az értelem sem, a lélek senki lelke sem lesz, az akarat senki akarata.2


Allah előtt nincsen semmi rejtve, sem a földön, sem az égben. (Korán, 3:5)

E sorok azt bizonyítják, hogy az igazság, amire Lenin rájött, s amely aggodalommal töltötte el őt, és amit mind saját mind pedig "elvtársainak" fejéből ki akart törölni, napjaink materialistáit ugyanúgy nyugtalanítja. Pekünlü és a többi materialista zaklatottsága azonban még ezt is túlszárnyalja, hiszen tudatában vannak annak, hogy ezt a tényt (tudniillik az anyag valóságát) már 100 évvel ezelőtt nagyon egyértelműen és határozottan felismerték. Erről a kérdésről ilyen megcáfolhatatlanul azonban a világ történetében most először esik szó.

Mégis, számos materialista tudós rendkívül felszínes nézőpontból értékeli a tényt, hogy "az anyag lényegéhez nem lehet eljutni".  Mert amiről itt szó van, az a legfontosabb és legizgalmasabb témák egyike, amivel az ember élete során szembesülhet. Ilyen érdekfeszítő kérdéssel korábban egyáltalán nem találkozhattunk. Ennek ellenére a materialista tudósok reakciója, beszédmodoruk illetve írásbeli stílusuk elárulja, hogy felfogásuk rendkívül sekélyes és felszínes.

hayal vehim, maddenin gerçeği

Az ember, aki kitekint az ablakon, valójában nem a kinti tájat látja, hanem azt a képet nézi, ami az agyában van.

Az ember szeméhez eljutó fényt a szem sejtjei elektromos jellé alakítják, amely így az agy hátsó látóközpontjába jut. Az agyban lévő "tudat" pedig ezeket az elektronikus jeleket látvány ként érzékeli.

Olyannyira, hogy reakcióik mindarra, amit is elmeséltünk, továbbá a materializmusba vetett elvakult hitük bizonyos értelemben csorbította gondolkodásmódjukat, emiatt nem is képesek megérteni ezt a kérdést. Szintén a Tudomány és Utópia írója és ugyancsak tanár Alaettin Şenel például, Pekünlühöz hasonlóan a következőknek adott hangot: "A darwinizmus bukása még hagyján, a legnagyobb veszély ez a téma". Mivel érezte, hogy saját filozófiája nem áll szilárd lábakon, olyasmit követelt, aminek lényege nagyjából ez: "hát akkor bizonyítsátok be, amiről beszéltek". A legérdekesebb az, hogy olyan sorokat vetett papírra, amelyek azt bizonyítják, nem sikerült megértenie az igazságot, amelyben akkora veszélyt gyanított.
 

Şenel éppen ebben a témában írt egy tanulmányt, amiben elfogadja, hogy a külvilág az agyban képként jelentkezik. Ám ő két csoportra osztotta ezeket a képeket. Egyik csoportba sorolta azokat, amelyeknek van anyagi megfelelőjük, a másikba azokat, amelyeknek nincsen, és azt állította, hogy a külvilággal kapcsolatos képek az első csoporthoz tartoznak. Ezen állítását pedig "a telefon példájával" támasztotta alá. Így foglalta össze: "Nem tudom, hogy van-e az agyamban keletkező képeknek anyagi megfelelőjük avagy nincsen, de ugyanez érvényes a telefonbeszélgetésre is. Ha telefonon beszélek valakivel, nem láthatom őt, ám később, amikor személyesen beszélünk, meg tudom erősíteni ezt a beszélgetést.3

Az író a következő hasonlattal él: "Ha kétségeink vannak a benyomásaink felől, megnézhetjük az anyagot magát és megbizonyosodhatunk róla, mi az igazság." Jóllehet ez nyilvánvaló tévedés, hiszen az anyaghoz magához egészen bizonyosan soha nem tudunk eljutni. Soha nem tudunk kilépni az elménkből és nem tudhatjuk meg, mi van "kívül". Azt, hogy van-e a telefonban hallott hangnak tulajdonosa, maga a személy bizonyítja. Ám ő is teljességgel egy elmében létező kép.

Ráadásul ezek az emberek ugyanezeket a dolgokat alvás közben is átélik. Şenel például álmában is beszélhet valakivel telefonon, aztán ez a személy megerősítheti a beszélgetést. Pekünlü pedig álmában is érezheti, hogy "óriási veszéllyel" áll szemben és javasolhatja hallgatóságának Lenin évszázados műveit. Ám bármit tesznek is a materialisták, nem tagadhatják le, hogy az események, amiket megélnek és az emberek, akikkel beszélnek egy-egy benyomásból állnak.

Akkor hát kivel is igazoltatható, hogy van-e az agyban képződő képeknek megfelelője? Az ugyancsak agyban élő árnyképekkel? A materialisták egészen biztosan nem fognak találni olyan intelligenciaforrást, amely biztosítaná az agyon kívüli világhoz tartozó tudást, és amely visszaigazolást adna arról a világról.

Ha az ember elfogadja, hogy mindenféle benyomás az agyban képződik, ugyanakkor azt hiszi, hogy ha akar, "kiléphet" ebből és meggyőződhet róla, hogy a benyomások egy valós külvilágot takarnak, az valójában azt mutatja, hogy ez az ember korlátolt felfogóképességű és zavaros logikával gondolkozik.

Az igazság, amiről itt szó van, minden józan gondolkodású és épelméjű ember számára azonnal és könnyen befogadható. Minden előítélettől mentes ember megérti, hogy az itt elmondottak fényében a külvilág létezéséről érzékszerveinek segítségével nem bizonyosodhat meg. De ahogy láttuk, a materializmusba vetett elvakult hit tönkreteszi az emberek gondolkodóképességét. Ezért napjaink materialistáinak logikája is, akárcsak szellemi mestereiké, akik az anyag létét megpróbálták azzal "bizonyítani", hogy belerúgtak egy kőbe vagy elfogyasztottak egy szelet süteményt, láthatóan igencsak zavaros.

Tudnunk kell, hogy ez voltaképpen nem is meglepő. Hiszen a megértés hiánya, vagyis az, hogy nem képes valaki a világot és az eseményeket a megfelelő ésszerűséggel értelmezni, a hitetlenek közös tulajdonsága. Isten a Koránban külön kiemeli, hogy a hitetlenek "olyan nép, amely nem él az eszével". (Korán, 5:58)

A materialisták a történelem legnagyobb csapdájába estek

A pánikhangulat egyébként, ami hatalmába kerítette a törökországi materialista köröket, s amelyről itt csak érintőlegesen szóltunk, azt mutatja, hogy a materialisták most olyan vereséget szenvedtek, mint a történelem folyamán még soha. A modern tudomány alátámasztotta, hogy az anyag egy benyomás, ráadásul nagyon egyértelműen és határozottan jelentette ki. A materialisták most már látják, hogy az anyagi világ, amelyben vakon hittek, amelyre támaszkodtak, és amelyben bíztak, mindenestől semmivé lett és ez ellen semmit nem tudnak tenni.

A materialista gondolkodásmód az emberiség története óta létezik. A materialisták önmagukban és az általuk védelmezett filozófiában vakon bízva fellázadtak Isten ellen, aki teremtette őket. A forgatókönyv szerint, amit gyártottak, az anyag öröktől fogva létezik és örökké létezni is fog, tehát nem lehetett Teremtője. Pusztán elbizakodottságuk miatt megtagadták Istent és a valóságosnak vélt anyagba kapaszkodtak. Olyannyira bizonyosak voltak filozófiájukban, hogy azt gondolták, soha nem lát napvilágot olyan magyarázat, ami ennek ellenkezőjét bizonyíthatja.

Így aztán az anyagot illető tények, melyekről ebben a könyvben szóltunk, igencsak meglepték ezeket az embereket. Hiszen amit itt elmeséltünk, az alapjaiban rengette meg filozófiájukat, lehetőséget sem hagyva a vitatkozásra. Az anyag, amelyre minden gondolatukat, életüket, büszkeségüket felépítették egy szempillantás alatt kicsúszott a kezükből. Az anyag nem létezik, hogyan is lehetne hát materializmus.

Isten tulajdonságainak egyike, hogy tőrbe csalja azokat, akik megtagadják az igazságot. Mint ahogyan a következő ája közli: "miközben cselt szőttek ők, Allah is cselt szőtt. Allah a legjobb cselszövő." (Korán, 8:30)

Íme, Isten elhitette a materialistákkal, hogy az anyag létezik, félrevezette és a történelem során még nem látott módon lealacsonyította őket. Ők valósnak hitték javaikat, tulajdonukat, pozíciójukat, rangjukat, a társadalmat, amelyben élnek és az egész világot. Voltaképpen mindent, ami álom, valóságnak hittek, ráadásul ebbe vetve bizalmukat szembefordultak Istennel. Büszkeségük fellázította őket és megátalkodtak az istentagadásban, miközben az anyag volt az egyetlen dolog, amiből erőt nyertek. De felfogásuk olyannyira hiányosnak mutatkozott, hogy nem is gondolták, Isten mindenestől átfogja, ismeri őket. Isten eképpen közli a Koránban, milyen végre jutnak a hitetlenek értetlenségük miatt:

Vagy cselt akarnak szőni? Ám a hitetlenek azok, akiket cselszövés fenyeget. (Korán, 52:42)

Ez feltehetőleg a legnagyobb bukás, aminek a történelem tanúja lehetett. A materialisták saját büszkeségük foglyai lettek s közben egy hatalmas játék alanyaivá váltak. Vakmerőségük odáig vezette őket, hogy aljas módon Isten ellen harcoltak. Ám e küzdelemben ők azok, akik véglegesen alulmaradtak. A következő ája igen világosan rámutat arra, hogy azok, akik Teremtőnk, Isten ellen lázadnak, mennyire nincsenek tudatában ennek, továbbá azt is hírül adja, mi lesz az ilyen emberek sorsa:

És így jelöltük ki minden városban a legnagyobb bűnösöket, hogy szőjék ott az ő cseleiket. Ám ők csupán saját maguk ellen szövik cseleiket, anélkül, hogy tudnának róla. (Korán, 6:123)

Egy másik ája ugyanezt az igazságot így hangsúlyozza:

 (Mintha) becsapnák Allahot és azokat, akik hisznek, ám csupán önmagukat csapják be, anélkül hogy tudnák. (Korán, 2:9)

A hitetlenek tehát megpróbálnak félrevezetni másokat, s közben nem képesek észrevenni egy alapvető igazságot - ezt bizonyítja az ájában szereplő "anélkül, hogy tudnák" kifejezés - ; tudniillik azt, hogy minden esemény, amit átélnek, egy-egy álom, és minden cselekedetük, még a csapdák is, amiket felállítanak, egy kép, ami elméjükben jön létre. Képtelenek felfogni az igazságot, ezért megfeledkezve arról, hogy egyedül vannak Istennel, saját magukat vezetik félre.

Mint minden korban, a mi korunkban is olyan igazsággal szembesíti Isten a hitetleneket, amely alapjaiban rengeti meg és dönti romba az ő minden igyekezetüket. Isten ezzel az ájával adja hírül, hogy minden ilyen igyekezet már a kezdetektől kudarcra van ítélve:
. nincs kétség, a sátán fortélya nagyon gyenge. (Korán, 4:76) A hívőknek pedig ezt az örömhírt adja: "az ő csalárdságuk  semmiféle kárt nem képes okozni nektek."(Korán, 3:120)

Isten egy másik ájában azt mondja: "A hitetlenek cselekedetei azonban olyanok, mint a délibáb a síkvidéken. A szomjazó a szomjazó azt gondolja róla, hogy víz. Kinyújtja a karját, ám nem talál maga mellett semmit." (Korán, 24:39) A materializmus is, ahogyan az ája utal erre, olyan, mint egy "délibáb" az istentagadók számára; bíznak benne, ám amikor felé nyújtják karjukat, megértik, hogy az egész csak egy álom. Isten ezzel a délibábbal csapta be őket, minden észlelést úgy mutat nekik, mintha azok valóban léteznének. "Nagy" emberek, professzorok, csillagászok, biológusok, fizikusok, és címre, rangra tekintet nélkül még mások, az anyagot tették meg istenségüknek. Beléptek ebbe a játékba és akár a kisgyermekek, becsapták magukat és szégyenben maradtak. A benyomásokat valóságnak hitték, és fölépítették köréjük filozófiáikat, ideológiáikat, komoly vitákba szálltak felőle és úgymond "intellektuális" magyarázatokat fűztek hozzájuk. Mindezek miatt pedig önmagukat nagyon okosnak tartják, azt gondolják, eszmefuttatásokat végezhetnek az Univerzumról és ami a legfontosabb, azt hiszik, korlátolt elméjükkel fejtegetésekbe bocsátkozhatnak Isten felől. Isten így tudatja az ő helyzetüket az egyik ájában:

És ők (a hitetlenek) cselt szőttek. Allah is cselt szőtt (erre). Allah a legjobb cselszövő. (Korán, 3:54)

A világon vannak olyan csapdák, amikből meg lehet menekülni; Isten csapdája azonban, amit a hitetleneknek állított fel, olyan szilárd, hogy soha nem lesz lehetőségük kiszabadulni belőle. Tegyenek bármit, forduljanak bárkihez, nem találhatnak Istenen kívül senkit, aki megsegíthetné őket. Ahogy Isten a Koránban hírül adja: " .nem találnak (majd akkor) maguknak Allahon kívül sem védelmezőt, sem segítőt. " (Korán, 4:173)

A materialisták nem is várták, hogy ilyen kelepcébe fognak esni. Miközben a 20. század minden lehetősége a kezükben volt, azt gondolták, nyugodtan megátalkodhatnak az istentagadásban és az embereket is a hitetlenségbe taszíthatják. Isten így tudatja a Koránban, milyen volt a hitetlenek gondolkodása a történelem folyamán, és mi lett a sorsuk aztán:

És cselt szőttek ők. Ám Mi is cselt szőttünk, anélkül, hogy észrevették volna. Nézd csak meg, mi lett az ő cselszövésük vége. Elpusztítottuk őket és népüket mind egy szálig. (Korán, 27:50-51)

Az áják által említett igazság egyik értelmezése a következő: kiderült, hogy minden, amit a materialisták birtokolnak egy álom, vagyis ami a kezükben volt, az mindenestől szertefoszlott. Miközben tanúi annak, hogy javaik, gyáraik, aranyaik, valutájuk, gyermekeik, házastársaik, barátaik, pozíciójuk és rangjuk, amelyekről azt gondolták, léteznek, sőt saját testük is, kifolyik a kezükből, bizonyos értelemben ők is "semmivé válnak". Egy-egy lélekké, amely immár elszakadt az anyagtól.

Kétségtelen, hogy ennek az igazságnak a felismerése a materialisták számára a lehető legrémisztőbb dolog. Mert az, hogy kiderült, minden, amiről azt hitték, hogy az övék, valójában csak egy álom, saját kifejezésükkel élve azt jelenti számukra, hogy még itt az evilágon "halottak anélkül, hogy meghaltak volna".

Ezzel a ténnyel együtt nem maradt más csak Isten és ők. A következő versben valójában arra hívja fel Isten a figyelmet, hogy Isten színe előtt, vagyis az Ő szintjén tulajdonképpen minden ember egyes-egyedül van: " hagyd Rám (azt az embert), akit egyedülinek (és  egyes-egyedül) teremtettem" (Korán, 74:11) Ez a rendkívüli tény más ájákban is említésre kerül:

Most pedig egyes-egymagatokban idejöttetek Hozzánk úgy, ahogyan először megteremtettünk benneteket és magatok mögött hagytátok (mind)azt, amivel (földi életetekben) fölruháztunk benneteket. (Korán, 6:94)

És a Feltámadás Napján mindegyikük egyesegyedül jön Hozzá. (Korán, 19:95)

Az áják által említett igazság egyik értelmezése a következő: akik az anyagot tették meg istenségüknek, Istentől jönnek és újra Hozzá tértek vissza. Ha akarják, ha nem, Istennek vetették alá magukat. Most az Ítélet Napját várják, s az Utolsó Napon mindegyiküket egyenként hívják elszámolásra. Akkor is, ha ezt nem akarják felfogni.

Befejezés

Amiről ezidáig beszéltünk, az az egyik legnagyobb igazság, amit Önnek élete  során  elmeséltek. Mert ez a kérdésbebizonyítja, hogy  minden, amit látunk, és azt mondjuk rá, anyagi világ,  valójában az elménkben van, az anyagi világon kívüli lényeghez pedig soha nem juthatunk el közvetlenül. Ez a kulcsa annak, hogy felfogjuk Isten létét, Teremtését, és azt, hogy Ő az egyetlen abszolút Létező.

Aki ezt megérti, az észreveszi, hogy a világ nem az a hely, aminek az emberek többsége hiszi. A világ nem egy abszolút hely, ahogyan azt az utcákon céltalanul sétálók, a kocsmákban vitatkozók, a luxus kávéházakban egymás előtt felvágók, a javaikkal dicsekvők hiszik, vagy azok, akik üres célokra áldozzák életüket. Csupán benyomások összessége, egy álom. És minden ember, aki fontos a számunkra, szintén nem más, mint egy-egy kép. Ők is saját elméjükben szemlélik a benyomásokat, ennek azonban nincsenek tudatában.

Ez egy nagyon fontos kérdés és alapjaiban cáfolja meg a materialista filozófiát, amely tagadja Istent. Ezért van az, hogy egyes materialisták, mint például Marx, Engels, vagyLenin pánikba esett, dühbe gurult, amikor ezt meghallotta, illetve arra bíztatta híveit, hogy "erre még véletlenül se gondoljanak". Ezeknek az embereknek olyannyira korlátolt az elméjük, hogy még azt sem tudják felfogni, hogy a benyomások az agyban képződnek. Azt képzelik, hogy a világ, amely elméjükben létezik, "külvilág", az ennek ellenkezőjére utaló egyértelmű bizonyítékokat pedig képtelenek felfogni.

Ez a közöny abból a felfogásbeli hiányosságból fakad, amit Isten a hitetleneknek juttatott. Mert ahogyan a Korán is hírül adja: "van szívük, de nem értenek vele; szemük, de nem látnak vele, és fülük, de nem hallanak vele. Olyanok ők, mint az állatok, sőt még alantasabbak. Ők a közömbösök." (Korán, 7:179)

Azt, ami ezen a ponton túl van, Ön is megtalálhatja, ha őszintén elgondolkodik. Összpontosítania kell a figyelmét, koncentrálnia kell, és el kell gondolkodnia, hogyan látja a tárgyakat, amik Ön körül vannak és hogyan érinti  meg őket. Ha figyelmesen végiggondolja, csakis egy lélek lehet az az értelmes lény, aki lát, hall, tapint, gondolkozik vagy éppen ezt a könyvet olvassa. És érezheti, hogy mintha egyfajta "függöny" mögül szemlélné az "anyagnak" nevezett benyomásokat. Az az ember, aki ezt megérti, eltávolodik az anyagi világ dimenziójától, amely az emberiség nagy részét becsapta, és belép létének valóságos dimenziójába.

Az igazságot, amiről beszélünk, a történelem folyamán néhány vallásos ember illetve néhány filozófus megértette. Olyan Iszlám vallástudósok, mint Imám Rabbáni, Muhyiddín Arabi vagy Mevlana Dzsámi erre az igazságra a Korán jelei alapján illetve saját józan eszükkel rátaláltak. Néhány nyugati filozófus is, mint például George Berkeley, ugyancsak rájött erre az igazságra. Imám Rabbáni, Mektubat-jában így ír arról, hogy az egész anyagi univerzum egy "álom vagy látomás (benyomás)" és az egyetlen abszolút létező pedig Isten:

Isten.az általa megteremtett élők testét a semmiből teremtette. Mindezeket érzet és látomás (benyomás) szintjén teremtette. A világok érzet és benyomás szintjén léteznek, anyagi szinten nem. Valóságos értelemben kívül (a külső világban) a Magasztoson (Istenen) kívül más nem létezik. (A fordítás a modern török nyelvű változat alapján készült.)4

Imám Rabbáni azt is egyértelműen kifejti, hogy minden kép, amivel az ember kapcsolatba kerül egy-egy álom; "kívül" eredetileg nincsen semmi:

Ez a látomás-benyomás egy álom. És ott, azon a szinten látható, ahol lejátszódik. Ám az álomszem segítségével. Csak nekünk tűnik úgy, hogy kívül a saját szemünkkel látjuk a világot. A helyzet azonban korántsem ez. Kívül ennek nincs se neve se nyoma. Igen, egyetlen helyzet sem ott játszódik. Ugyanez a helyzet a tükörbe pillantó emberi arccal is, kívül nincsen szilárdsága. Természetesen a szilárdság és a látvány is ÁLOMKÉP. A legjobban a Magasztos Allah tudja.5

A Korán jelei alapján illetve józan gondolkodása folytán Mevlana Dzsámi is rájött erre a meglepő igazságra, melyet így fejezett ki: "az Univerzumban minden látomás és álom. Olyanok, mint a tükörben a visszatükröződés vagy mint az árnyék".

Ám azoknak a száma, akik ezt az igazságot felfogták, mindig csekély maradt a történelem során. Olyan nagy vallástudósok, mint Imám Rabbáni, azt írták, nehézségekbe ütközhet, ha ezt az igazságot felfedik az emberek előtt, mert az emberek többsége ezt nem fogja elhinni.

Korunkban azonban ez az igazság tudományos úton bebizonyosodott. A tényt, hogy az univerzum egy látvány csupán, a világtörténelemben először magyarázták el ilyen konkrét, egyértelmű és érthető módon.

Ezért a 21. század egy olyan történelmi fordulópont lesz, amelyben az emberek széles tömege érti meg az Isteni igazságokat, és az Egyetlen Abszolút Létező, Isten felé fog fordulni. A 21. században a történelem szemétkosarába kerülnek a 19. századi materialista hiedelmek. Az emberek felfogják, hogy Isten létezik és hogy Ő a Teremtő, megértik a tér és idő nemlétének igazságát. Az emberiség kiszabadul a leplek, hazugságok és hiedelmek fogságából, amit évszázadokon keresztül szeme elé tartottak.

És egyetlen árnyékkép sem tudja megállítani ezt a kikerülhetetlen folyamatot...Minden, ami a miénk, valójában álom...

1. Paul Davies, Tanri ve Yeni Fizik, Çev:Murat Temelli, Im Yayin Tasarim Yaşam Kitaplari-1, Istanbul 1995, s.180-181 
2. Rennan Pekünlü "Aldatmacanin Evrimsizligi", Bilim ve Ütopya, Aralik 1998 
3. Alaettin Şenel, "Evrim Aldatmacasi mi?, Devrin Aldatmacasi mi?" Bilim ve Ütopya, Aralik 1998 
4. Imam Rabbani Hz. Mektuplari, Cilt II, 357. Mektup, s. 163. 
5. Imam Rabbani Hz. Mektuplari, Cilt II, 470. Mektup, sf.1432

Minden, ami a miénk, valójában álom...

Tudományosan igazolt és logikus tény tehát, hogy a "külvilág" nem anyag. A "külvilág" képek összessége, amit Isten mutat folyamatosan a lelkünknek. Valamiért azonban az embereknek általában nem ez tartozik a "külvilág"-ról alkotott fogalmába, vagy nem akarják, hogy ez tartozzon bele.

Ha Ön ebbe a kérdésbe egy kicsit is őszintén és bátran belegondol, észre fogja venni annak igaz voltát, hogy háza a benne lévő összes holmival vagy régiséggel együtt, a nyaralója, az új autója, az irodája, az ékszerei, a bankszámlája, az összes ruhája, a házastársa, a gyermekei, a munkahelyi barátai és minden, amije csak van,  az Ön elméjében létezik. Minden, amit Ön maga körül lát, hall, érez, vagyis amit öt érzékszervével érzékel,  a "másolat-világhoz" tartozik: kedvenc zenészének hangja, a szék keménysége, amin éppen ül, a parfüm, amelynek illata kellemes az Ön számára, a Nap, amely melegíti Önt sugaraival, egy színpompás virág, egy madár, amely elszáll az Ön ablaka előtt, a tenger vizét szántó motorcsónak, az Ön kertje, mely bőséges termést hoz, a számítógép, amit munkahelyén használ vagy a hifi tornya, mely a világ legújabb technológiája szerint készült...

Az igazság ez, hiszen az evilág, mely csupán azért teremtetett, hogy az embert próbára tegye, képek sorozata. Az emberek, rövid életük során, valójában nem létező benyomásokkal tétetnek próbára. Ezek a benyomások pedig elsősorban vonzó dolgokként jelentkeznek. Ez a tény így szerepel a Koránban:

Csábítónak mutatkozik az emberek számára, hogy szeressék, mindaz, amire vágyaik irányulnak: a nők, a fiak, az arany és az ezüst mázsaszámra, a telivér paripák, a nyájak és a szántóföld. Mindezek az evilági élet javai. Ám Allahnál van a legszebb hely, ahova az ember megtér. (Korán, 3:14)

Az emberek többségét elvakítják a javak, amikre szert tettek, vagy amikre szert próbálnak tenni: a pénz, a felhalmozott arany, ezüst, vagy dollár, az ékszerek, a hitelkártya, a több szekrényt megtöltő ruháik, a legmodernebb kocsi, vagyis mindenféle anyagi gazdagság. Emiatt félreteszik vallásukat, elfelejtik a Túlvilágot és csak az evilág foglalkoztatja őket. Becsapják magukat az evilág "csábító, vonzó" arcával; azt mondják, "nem érek rá", "elképzeléseim vannak", "felelősséggel tartozom", "korlátozott az időm", "dolgom van és be kell fejeznem", "majd később megcsinálom", s közben nem imádkoznak, nem adnak javaikból a szegényeknek, nem foglalkoznak azokkal a dolgokkal, amelyek hasznosak lennének Túlvilági életük szempontjából. Ellenkezőleg, életüket az evilági haszon megszerzésével töltik. A következő ája pontosan erre a tévedésre mutat rá: "Ők csak   az evilági élet felszínét ismerik. A Túlvilágra azonban ügyet sem vetnek." (Korán, 30:7)

Az igazság, amiről ebben a fejezetben szóltunk, vagyis hogy minden csak kép, nagyon fontos abból a szempontból, hogy észrevegyük, mindez a mohóság és szenvedély értelmetlen. Mert ha megértjük ezt az igazságot, az hozzájárul ahhoz, hogy lássuk, minden, amit az emberek elértek vagy el akarnak érni -  mohón hajszolt javaik, gyermekeik, akikre oly büszkék, házastársuk, akiről azt hiszik, hogy a legközelebb áll hozzájuk, barátaik, saját testük, amit módfelett szeretnek, pozícióik, amelyekről azt gondolják, hogy kiemelkedővé teszik őket, az iskolák, ahol tanultak, vagy nyári vakációik - , csupán egy-egy álomkép. Vagyis minden mohó igyekezet és időtöltés hiábavaló.

Így máris nevetségessé válnak azok, akik megszerzett javaikkal, jachtjukkal, helikopterükkel, gyárukkal, holdingjukkal, villájukkal vagy földjükkel dicsekszenek, mintha ezek valóban létező dolgok lennének. A jachtjuk fedélzetén  "feszítve" sétálgató gazdagok, vagy akik kocsijukkal felvágnak barátaik előtt és állandóan gazdagságukat fitogtatják, és akik azt gondolják, hogy pozíciójuk különlegesebbé teszi őket a többi embernél, s emiatt kérkednek vele, jó ha tudják, nehéz helyzetbe fognak kerülni, amikor rájönnek, hogy mindez csak álom volt.

Ehhez hasonlót álmaik során is nagyon gyakran átélnek. Álmukban is van házuk, modern autójuk, rendkívül értékes ékszereik, aranyuk-ezüstjük és valutakötegeik. Álmukban is magas beosztásúak, emberek ezreit foglalkoztató gyáruk van, erősek és rengeteg embert irányítanak, ruháikkal mindenkit ámulatba ejtenek. De ahogyan álmukban nevetséges dolog ezekkel kérkedni, ugyanúgy nevetséges egy-egy evilági kép miatt büszkélkedni. Az is, amit álmukban élnek át, az is, amit ebben a világban látnak, végeredményben egy-egy kép az elméjükben.

Amikor ezek az emberek ráébrednek az igazságra, el  fogják szégyellni  magukat amiatt is, ahogyan az evilág egyes eseményeire reagált. Mindazok, akik magukból kikelve vitatkoznak, kiabálnak, csalnak vagy megvesztegethetők, akiknek szélhámosságon jár az eszük, akik hazugok, akik fösvények, akik fájdalmat okoznak az embereknek, akik verekszenek és káromkodnak, akik erőszakosak, akiket csak a pozíció érdekel, akik féltékenykednek, akik megpróbálnak felvágni mások előtt vagy megpróbálják magukat jobb színben feltüntetni, megszégyenülnek, ha rájönnek, hogy mindez csak egy álom része.

Tudnunk kell, hogy mivel Isten a Teremtője az általunk "evilágként" ismert képeknek, annak is, ami benne van, csakis Isten a jogos tulajdonosa. Ezt a tényt a Korán így emeli ki:

Allahé mindaz, ami az egekben és a földön van. Allah minden dolgot átfog. (Korán, 4:126)

Elhagyni a vallást a sóvár vágyakért cserébe, melyek valójában álomképek, s ennek eredményeképpen elveszíteni az örök életet, óriási ostobaság. Ráadásul az embernek ez örök veszteséget hoz.

A kérdést illetően nagyon jól meg kell értenünk azt, hogy az igazság, amivel szemben állunk, nem azt jelenti: "minden, ami az Ön birtokában van, a mohón vágyott javak, a gazdagság, a gyermekek, a házastársak, a barátok, a pozíció egyszer majd eltűnik, véget ér, ezért semmi értelme nincsen", hanem azt jelenti, hogy "mindaz, ami az Ön tulajdona, egyébként sem létezik. Minden csak álom, egy-egy kép, amit Isten azért mutat Önnek, hogy próbára tegye Önt". Ha megfigyeli, a kettő között óriási különbség van.

Még ha az ember most nem is akarja elfogadni ezt az igazságot, hanem továbbra is azzal áltatja magát, hogy mindaz, ami a birtokában van, valóban létezik, halála után, a feltámadáskor, vagyis a Túlvilágon minden egyértelműen ki fog derülni. Azon a napon az ember szeme felnyílik , " élesen fog látni" (Korán, 50:22) és mindent sokkal világosabb lesz a számára. Ha azonban földi életét árnyképek hajszolásával tölti, ott azt kívánja majd, bárcsak ne is élt volna: "Ó bárcsak a halál a végső vég lett volna! A vagyonom  semmit sem használ nekem,  erőm és hatalmam semmivé lett." (Korán, 69:27-29)

Ami egy értelmes emberre hárul az az, hogy az Univerzum e hatalmas igazságát megértse, ameddig még van rá ideje itt a Földön. Ellenkező esetben egész életét ideálok hajszolásával tölti, míg végül utoléri őt a pusztulás. Isten így adja tudtunkra azoknak a végső állapotát, akik álmokat (vagyis "délibábokat") kergetve élik le életüket s közben megfeledkeznek  Teremtőnkről, Istenről:

A hitetlenek cselekedetei olyanok, mint a délibáb a síkvidéken. A szomjazó azt gondolja róla, hogy víz. Mikor aztán odaér, nem talál ott semmit. Allahot találja maga mellett, (Ő pedig) teljesen megadja neki a fizetségét. Allah gyors a büntetésben. (Korán, 24:39)

A materialisták torz gondolatmenete

E fejezet elejétől fogva arról szóltunk, hogy az anyag, a materialisták állításával ellentétben nem létezik, sőt, tudományosan is bebizonyosodott, hogy Isten által teremtett érzetekből, benyomásokból áll. A materialisták viszont rendkívül mereven helyezkednek szembe a nyilvánvaló ténnyel, mely egész filozófiájukat eltörölte és elfogadhatatlan ellenérveket hoznak fel.

A 20. századi materialista filozófia egyik legnagyobb védelmezője, a megrögzött marxistaGeorge Politzer például az "autóbusz példájára" hivatkozik, mint az anyag létezésének "fontos bizonyítéka". Politzer szerint azok a gondolkodók is, akik azt mondják, hogy az anyag csupán benyomás, félreugranak az autóbusz elől, hogy az el ne üsse őket. Ez pedig azt bizonyítja, hogy az anyag tárgyi valóság.Egy másik neves materialista, Johnson pedig, amikor valaki azt mondta neki, hogy az anyag benyomás, a kövekbe rúgva próbálta "bebizonyítani" azok fizikai létezését.2Egy hasonló példa Politzer tanítómesterétőlFriedrich Engelstől, aki Marxszal együtt a dialektikus materializmus védelmezője. Azt írja: "ha a szelet sütemény, amit megeszünk, csupán benyomás lenne, nem csillapítaná az éhségünket".3Neves materialisták, mint például Marx, Engels és Lenin, egyfolytában ilyen példákat hoznak fel műveikben, amelyek hemzsegnek felindult megnyilvánulásaiktól: "egy pofon után megértitek az anyag létezését".

A materialisták tévedésének és efféle példálózásaiknak oka egy félreértés. Azt, hogy "az anyag benyomás", úgy értelmezik: "az anyag egy fényjáték". Azt hiszik, hogy a benyomás fogalma csupán a látásra terjed ki, és úgy vélik, hogy a dolgok, amiket tapintással érzékelünk, tárgyak. Ha a busz elüt egy embert, arra azt mondják "tessék, elüti, vagyis nem csupán benyomás". Ők azon a ponton akadnak el, hogy megértsék, mind az autóbusz szilárdsága, mind pedig az ütés és a fájdalom, amit az ember ütközéskor érez, szintén csupán az elmében keletkező benyomások. 


Az álom példája

Akármelyik érzékszervből indulunk ki, soha nem juthatunk el vele a külvilág kívül létező lényegéhez. Ami ezt nekünk megmutatja, az a lényeges igazság, hogy olyan dolgokat, amelyek adott pillanatban nem léteznek, az álom során létezőnek érzékeljük. Az ember álmában nagyon valószerű eseményeket élhet át. Legurulhat a lépcsőn és eltörheti a lábát, komoly közúti balesetet szenvedhet, busz alá eshet, vagy ha megéhezik, bekap egy süteményt és jóllakik. A napi eseményekhez hasonló dolgokat álmunkban is ugyanolyan élethűen, ugyanolyan átérzéssel megtapasztalhatunk.

Van, hogy az ember azt álmodja, elüti őt egy autóbusz, majd e balesetet követően a kórházban tér magához s látja, hogy megnyomorodott. De ez csak egy álom. Szintén álmában az emberrel megeshet, hogy balesetet szenved és meghal, s látja, amint a halál angyalai magukhoz veszik a lelkét s megkezdődik a túlvilági élete. (Ez az esemény ugyanígy játszódik le az evilági életben is, amely az álomhoz hasonlóan egy benyomás.)

AZ ÁLOMBAN LÉVŐ VILÁG

Az Ön számára az anyag az, amit kezével megfog illetve, amit szemével lát. Jóllehet, Ön álmában is "megfogja a dolgokat és látja őket", annak ellenére, hogy valójában sem keze nincsen, sem szeme, sem pedig látni és megfognivaló tárgy. Ezeknek semmiféle anyagi valósága nincsen az Ön agyán kívül. Vagyis Ön becsapja saját magát.

Vajon a valóságos élet és az álom között mi a különbség? Végül is mindkét tapasztalat az agyban játszódik le. Ahogyan egy álombeli, nem létező világban nyugodtan tudunk élni, úgy ez evilági életünkre is érvényes. Semmilyen logikus indok nem akadályoz minket abban, hogy azt gondoljuk, amikor álmunkból felébredünk, egy hosszabb álmot kezdünk álmodni, amire azt mondjuk, valóságos élet. Az, hogy az álmot álomnak, a világot pedig valóságnak számítjuk, kizárólag megszokásunk és elfogultságunk eredménye. Ez azt mutatja, hogy ahogyan az álomból fel lehet minket ébreszteni, egy napon abból a világból is felébreszthetnek minket, amiről azt hisszük, hogy most benne élünk.

Az ember álmában nagyon tisztán érzékeli a dolgokat és a különböző eseményeket: hallja a hangokat, érzékeli a szilárdságot, érzi a fájdalmat, látja a fényt és a színeket. Álmában minden éppen olyan természetesnek tűnik, mint a való életben. Egy süteménytől álmában is jóllakik. Annak ellenére, hogy a sütemény nem valóságos, a jóllakottság érzetét kelti az emberben. Jóllehet az ember mindezen említett élmények közben az ágyában fekszik. Nincs ott se lépcső, se forgalom, se autóbusz, se sütemény. Aki álmodik, azt olyan benyomások érik és olyan látvány fogadja, amely nem létezik a külvilágban. Az, hogy az ember álmában olyan dolgokat lát és érez, amik a "külvilágban" anyagként nem léteznek, nagyon világosan alátámasztja, hogy a "külvilág" teljes mértékben benyomásokból áll.

A materialista filozófia hívei, főként a marxisták haragra gerjednek, ha ezt a tényt, vagyis az anyag lényegét megemlítik előttük. Marx, Engels és Lenin felszínes és tudatlan elképzeléseire hivatkozva lázasan példálóznak és magyarázkodnak.

Pedig arra is kellene gondolniuk, hogy mindez álmukban is megtörténhet: álmukban olvassák a Das Kapital-t, álmukban vesznek részt a találkozókon, álmukban kerülnek összetűzésbe a rendőrséggel, vagy álmukban találja el őket egy kő és álmukban érzik fejükön a seb lüktetését. Ha valaki álmukban megkérdezi őket, akkor is "anyagnak" hiszik a dolgokat, amiket látnak. Pontosan úgy, ahogyan ébrenléti állapotban azt gondolják, hogy amit látnak, az anyag. Ám akár álomról legyen szó, akár a mindennapi életről, minden, amit az ember lát, tapasztal, érzékel, az egy-egy benyomás.

1. George Politzer, Felsefenin Başlangiç Ilkeleri, Istanbul: Sosyal Yayinlar, 1989, s. 53. 
2. Orhan Hançerlioglu, Düşünce Tarihi, Istanbul:Remzi Kitabevi, 6.b., 1995 Eylül, s. 261. 
3. George Politzer, Felsefenin Başlangiç Ilkeleri, Istanbul:Sosyal Yayinlar, 1989, s. 65.

22 / total 23
Harun Yahya Az Evolúciós című könyvét elolvashatja online, megoszthatja a Facebookon, a Twitteren vagy más hasonló közösségi portálokon, letöltheti számítógépére, szerzői jog megfizetése nélkül felhasználhatja szakdolgozatához, a honlapján vagy a blogján, másolhatja, sokszorosíthatja, szabadon terjesztheti, amennyiben a honlapot és a szerzőt forrásként feltünteti.
A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top