A darwinizmus Európában is megbukott

Ahhoz, hogy a darwinisták bebizonyíthassák a képzeletük szülte evolúciós fejlődést,

Meg kell magyarázniuk, hogyan jött létre az állításuk szerinti őslevesnek nevezett sáros vízben megálmodott „első sejt”. A darwinizmus azonban még arra sem képes magyarázatot adni, hogyan jöhetett létre véletlenül a működő fehérje maga.
Be kellene mutatniuk, hogyan tették lehetővé az állítólagos evolúciós mechanizmusok az átalakulást, amiről beszélnek. A darwinisták azonban, bármennyire is hivatkoznak az evolúciós mechanizmusokra, a „természetes kiválasztódásra” vagy a „mutációra”, nincsen egyetlen élőlény sem, amit akár egyetlen pozitív tulajdonsággal vagy új, működő génnel sikerült volna felruházniuk, még laboratóriumi körülmények között sem.
● Meg kellene magyarázniuk, hogy az evolúció feltételezett, hosszas fejlődési szakaszai alatt, hogyan tudtak véletlenszerűen létrejönni olyan leredukálhatatlan bonyolultságú szervek, mint a molekuláris rendszer, a szem, vagy a fül. Jóllehet az evolúciós elmélet, egészen Darwintól, aki azt mondta: „Ha a szemre gondolok, teljesen eltávolodok az elméletemtől” egyetlen magyarázatot sem tud felhozni a leredukálhatatlan komplexitású szerkezetekre.

Ezek azok a dolgok, amiket a darwinisták nem tudnak megmagyarázni. Amire azonban a legkevésbé sem tudnak rávilágítani, azok a köztes létformák, melyeknek – állításaikból következően – létezniük kellene, de nem léteznek.

A darwinisták egyetlen köztes formát sem tudtak előteremteni.
● Kiderült, hogy a darwinisták által köztes formaként bemutatott fosszíliák egy része tökéletes élőlényeké, más részük pedig hamisítvány, amit Darwin hívei „gyártottak”. Mivel köztes formák egyszerűen nem léteznek, a darwinisták éveken át becsapták az embereket azzal, hogy a legnevesebb múzeumokban hamis leleteket állítottak ki.
● Darwin idejétől napjainkig, a föld rétegeiből több, mint százmillió lelet került elő. Ezek mindegyike tökéletes és hiánytalan élőlényeké.
● Bár több millió kellene, hogy legyen, nincsen egyetlen köztes forma sem. Viszont több millió olyan lelet van, amely tökéletes külsejű, hibátlan élőlényé.
● Az élő fosszíliák azt bizonyítják, hogy az élőlények évmilliókkal ezelőtt olyan formában teremtettek, amilyenek ma is.

Ezt az igazságot az egész világ számára felfedte A teremtés atlasza. A teremtés atlasza több ezer leletet vonultatott fel, hatalmas pánikhangulatot idézve elő darwinista körökben. Elsősorban az európai népek, látván a darwinizmus cáfolatát, tömegesen kezdtek Istenhez fordulni.

A teremtés atlasza megrázta Európát, ami az európai sajtó főcímeiből jól látható:

Franciaország

Az atlasz, mely elutasítja az evolúció elméletét, és amit 2007. elején minden iskolának elküldtek, hideg zuhanyként érte az országot. (Science et Vie, 2007. December, 96-97.o.) A közoktatás részét képező Svt felügyelője Dominique Rojat azt mondja: „Ebben a témában ez az első olyan nagy mű , amit muszlimok szerkesztettek.” (Science et Vie, 2007. December, 100. o.)

Ez azt jelenti, hogy a teremtéselmélet észrevehetetlen sikerrel minden hitrendszerre hatással van. (Science et Vie, 2007. December, 100. o.)

Az egyik párizsi gimnázium élet- és földtan tanára Adeline Lecot azt mondja: „…sokkal biztosabban tiltakoznak a diákok, mint régen. Két osztályom is van, ahol összesen öten nagyon nagy anti-evolucionisták. Van, amelyikük nagyon jó tanuló. Sokkal bátrabban támasztják alá válaszaikat, és azokat a bizonyítékokat hozzák fel referenciaként, amiket az interneten Harun Yahyától találtak. (Science et Vie, 2007. December, 98. o.)

Az élet- és földtan szak szakértőinek egyike, Annie Mamecier közoktatási felügyelő szerint: „Előfordul, hogy a gimnáziumi tanulók a vizsgalapokon megválaszolják az evolúcióval kapcsolatos kérdéseket úgy, ahogyan tanulták, de azt is ráírják a lapra, hogy ők maguk nem hisznek az evolúciós elméletben. (Science et Vie, 2007. December, 98. o.)

Németország

Adnan Oktar, az evolúcióellenes teremtéselmélet védelmezőinek egyike, aki a leginkább hatásos formában cáfolja meg [az evolúciót]. … A teremtés atlasza, Adnan Oktar főműve. Fényes papírra nyomott, meglehetősen költséges könyv ez, mely csodálatos fényképeket vonultat fel a fosszíliákról. A Science magazin angol nyelvű változata úgy említi A teremtés atlaszát, mint hosszú idő óta a legeredményesebb támadást az evolúció ellen. … A könyv szétosztása tökéletes terv szerint történt, méghozzá úgy, hogy minden kölni tanárhoz ugyanazon a napon jutott el. … Való igaz, ha a gyerekek és az ifjúság kézbe veszi a könyvet, biztosan lenyűgözi őket annak nagyszerű tartalma. Az Atlaszban felvonultatott farkas koponyák, hal-, rovar- vagy éppen hiéna fosszíliák egyetlen üzenetet hordoznak: évmilliók óta mit sem változott egyik sem, egyáltalán nem is volt evolúció. (Kölner Stadt-Anzeiger, 20.09.2007, Nr. 219)

A könyv az elmúlt tavasszal nagy visszhangot váltott ki Franciaországban. Több ezer példány, szinte a semmiből, tanárok, iskolaigazgatók, könyvtárvezetők, írók ölébe pottyant. Egy fényes papírra nyomott, 800 oldalas, vagy hatkilós könyv… Üzenete nyilvánvaló: Darwin hazudik. Evolúció nem létezik. A világot Isten teremtette, méghozzá egyetlen teremtéssel. (Süddeutsche Zeitung, 2007. Július 9., Nr.155, S. 3)

Anglia

Harun Yahya, egyike azoknak az íróknak, akik az Iszlám világ legtöbb könyvét jelentették meg… A vallás és a tudomány témakörében pazar külsejű könyveit és DVD-it az egész világon árulják az Iszlám könyvesboltok… Ezen felül, megengedi, hogy olvasói ingyen töltsék le műveit az internetről.

… e könyv megjelenése előtt senki sem tudott arról, hogy Európában egyre erősödne a muszlim teremtéselmélet… A rendkívül világos helyzet a következő: a teremtéselmélet valóban megérkezett Európába… Ezért nagyon-nagyon komolyan kell vennünk… Amit eddig láttunk, az még csak a kezdet! (New Humanist, 03.05.2008, 40-41. o.)

A teremtéselmélet az Iszlámban alapvetőbb nézet, mint a kereszténységben. A muszlim teremtéselméletet védelmezők közül elsőként kell megemlítenünk a török írót, Harun Yahyát, aki figyelemreméltó módon ingerli a cionista, szabadkőműves és kommunista köröket, hajlik a vallások közötti dialógusra és tiltakozik a terrorizmus ellen… Könyvei és CD-i nagyon igényesek. (The Morning Star, 02.03.2008, 9. o.)

BELGIUM:

„Nem hiszek abban, hogy a majmoktól származunk. A Koránban benne van, hogy ez nem igaz.” Az elmúlt hetekben megkérdezték a muszlimokat, miért utasítják el az evolúció elméletét. A kérdező pedig szinte mindenütt ugyanazzal a névvel találkozik: HARUN YAHYA… (De Morgen, 16.02.2008, 25-26. o.)

… Közeledik az evolúció elméletének megalapítója, Charles Darwin születésének évfordulója, ám országunkban egyre inkább elutasítják az evolúció elméletét. A muszlim diákok nagy többsége nem fogadja el, hogy az élőlényeknek közös ősük volt, és évszázadok alatt fejlődtek volna ki. A 90’es évek végétől a darwinizmus elleni küzdelemnek szentelik magukat, lépésről lépésre. 2005-ben a török természettudomány-tanárok fele még mindig egyetértett az evolúciós elmélettel. Az elmúlt év felmérése szerint, MÁR CSUPÁN A TANÁROK EGYNEGYEDE. (De Morgen, 16,02,2008, 25-26. o.)

Nem sokkal azután A teremtés atlasza az iskolák és egyetemek mellett eljutott a könyvtárakba is. Az európai könyvtárak elámultak a fényképekkel illusztrált hatalmas könyv láttán, amit egy Harun Yahya nevű török író írt azzal a céllal, hogy megcáfolja az evolúciós elméletet… Ha egy könyvet a megsemmisítő részlegre küldenek égetésre, az azt jelenti, hogy tartalma sokkoló. (Le Soir, 09.02.2008, s.16-17)

A teremtéselmélet vitorlát bontott és sebesen halad előre. Kétségtelen, hogy ebben bizonyos vallási köröknek nagy szerepe van. Érdemes megemlíteni A teremtés atlaszát, amit tavaly a francia iskolákban osztogattak. A török származású Adnan Oktar, aki Harun Yahya álnéven ír, 800 oldalas, téglaszínű kötetében a Koránra alapozva cáfolja meg az evolúció elméletét. (La Libre, 14.03.2008, 8. o.)

Hollandia:

Az Atlasz, mely evolúció ellenes propagandával teli, drága könyv, tudósok, újságírók kezébe, iskolákhoz jutott el… A teremtés atlasza tökéletesen megtervezett munka. A 6 kg 60 grammot nyomó könyv fosszíliák képeivel van tele, a legjobb minőségben. A körülbelül 800 oldalas könyv annyira szép, hogy az ember valósággal beleszédül. (Deverdieping Trouw, 26.07.2007, 6-7. o.)

Dánia:

Anti-darwinista bombázás: az evolúciós elméletet támadó nemzetközi kampány Dániát is elérte. A könyv, amely Darwint többek között a nácizmusért és a terrorizmusért is felelőssé teszi, 6,5 kg súlyú és 765 oldalas.

Harun Yahya, ahogyan ő maga is mondja, kampányával nagyon jó eredményeket ért el Európa nyílt meghódításában.

… Darwin elméletei, végül biztos vesztésre állnak. Harun Yahya, könyveivel lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy „segítsen Istenhitük visszaszerzésében”. (Politiken, 13.09.2007)

Svájc:

… Jelen pillanatban egész Svájc erről (A teremtés atlaszáról) beszél. Ráadásul óriási izgalommal és lelkesedéssel… (Blick, 2007. Május 4., Silvana Guanziroli, 8. o.)
Amerikában, iskolákban oktatják a teremtéselméletet! Európában éppen sínen van a propaganda: egy rendkívüli atlasz meghódította egész Svájcot! (Le Matin, 02.05.2007, 18-19. o.)

Lengyelország

„Nagyszerű munka, azt mondja, minden sátáni gondolat mögött a darwinizmus rejlik. Az Atlasz 768 oldalas, 5,5 kg-ot nyom. A3-as méretű, nagyon jó minőségű papírra nyomtatták, tökéletes munka. Vászonkötésű, a borítót állatok hologramos képei díszítik. Több ezer fényképet, diagramot és ábrát tartalmaz. Egy ilyen munkát a könyvesboltok igen drágán adnak. Ez a könyv azonban a világon sok helyütt nagyon sok emberhez ingyen jutott el.” (Islam reanimuje europejski kreacjonizm: http://www.racjonalista.pl/kk.php/s,5728)

Európa szerte ilyen hírek jelentek meg. Írországban a Belfast Telegraph, Spanyolországban az El Periodico, Olaszországban a Libero ve Avvenire, Oroszországban a Komsomolskaya Pravda foglalkozott írásaiban A teremtés atlaszával, kitérve arra, milyen nagy hatással van a könyv az emberekre. A teremtés atlasza főleg a darwinista gyökerű Európát befolyásolja, ezt nyilvánvalóan bizonyítják azoknak a felméréseknek az eredményei, amiket közvetlenül az Atlasz világméretű ismertté válása után készítettek. Íme a felmérések eredménye:

● A francia Science Actualités honlap végezte felmérés szerint a francia nép 92%-a nem hisz az evolúcióban.
● Németország legjelentősebb lapja, a Die Welt internetes oldalán feltett kérdésre „Ön szerint hogyan kezdődött az élet?”, a német népesség 86%-a azt a választ adta: „Isten teremtette”.
● Dánia leginkább olvasott lapja, az Ekstra Bladet internetes oldalán felmérést végzett, melynek eredménye szerint a dánok 88%-a nem hisz abban, hogy az emberek a majomtól származnának.
● Németország egyik legnagyobb magazinja, a Süddeutsche Zeitung is internetes felmérést készített, melynek eredménye: az Istenben hívők aránya 87%.
● A svájci lapok közül a Blick internetes honlapján közzétett felmérése szerint pedig a teremtésben hívők aránya 85%.

A XXI. században nyilvánvalóvá vált, hogy a több millió fosszília tökéletes élőlényekhez tartozik, ezt az igazságot pedig A teremtés atlasza adta hírül a világnak, minek következtében az evolúciós elméletet óriási sokkhatás érte és vereséget szenvedett. A világ már nem hisz az evolúció elméletében. Az emberek megértették, hogy a teória, mely egyetlen tudományos bizonyítékot sem tud prezentálni, hazugság, átverés. Minden egyes nap elteltével nő a tökéletes formáról árulkodó leletek száma, melyek dacolnak az evolúció elméletével. Felfedezésre és kiállításra kerülnek a tökéletes teremtés fenséges példái, és az emberek újra és újra Magasztos Urunk dicsőségét zengik.

Ön is olvassa Harun Yahya könyveit, hogy megértse, az evolúciós elmélet félrevezetés!

Az összesen 5600 oldalt számláló, megközelítőleg 11.000 képet felvonultató, 7 kötetes Atlasz első kötete sokkolta Európát.


Ebben a 28x38 cm-es hatalmas méretű, nyomdatechnikáját tekintve a világon egyedülálló, 764 oldalas könyvben, mely az evolúció elméletét meghazudtoló több száz fosszíliának ad helyet, a teória bukásával kapcsolatosan a leginkább kielégítő válaszokat találhatja meg. A borító eredeti, hologramos megoldása, a fényes papír, a több, mint 1500 színes kép, fotó és dokumentum páratlan látvány. Mindehhez jön még egy dokumentumfilm is VCD-n „Evrimin Fosillere Yenilişi” (Az evolúció legyőzése a fosszíliák által) címmel… A könyvet megvásárolhatja a Global Yayıncılık kiadótól vagy ingyen elolvashatja az internetről.

Adnan Oktar körülbelül 250 könyvet írt, Harun Yahya álnéven. Ezek a könyvek 48.000 oldalt számlálnak, 35.000 képet tartalmaznak.

Adnan Oktar, Harun Yahya álnévvel írt munkáit, és az ezek alapján készült dokumentumfilmeket ingyenesen megtekintheti a www.harunyahya.web.tr, a www.harunyahya.net, és a www.harunyahya.com oldalakon vagy beszerezheti a Global Yayıncılık kiadótól a +90 212 444 444 1 – es telefonszámon.
 

2012-04-14 21:25:14

A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top
iddialaracevap.com adnanoktarhaber.com adnanoktarhukuk.com adnanoktargercekleri.net
"...Biz Vakıf faaliyetlerimiz ile her zaman Devletimizin yanında olduk"
"Biz kimseyle ilgili karalama faaliyeti yapmadık..."
"...Sözde tecavüz için mi buradaki arkadaşlarımla biraraya geleceğim?!"
"...Faaliyetlerimiz herkese hitap ediyor ..."
"Bizim amacımız şatafat içinde yaşamak değil, hiç kimsenin hitap edemediği...
"İnancım gereği ben insanlara yardım ederim"
"Ne yapsa "zorla" diyorlar. Zorla Gülümsüyor, Zorla, Zorla olur mu?"
"Bizim bir arada olma amacımız örgüt kurmak değil. ilmi mücadele...
"Biz birbirimizi Allah için seven.. arkadaşlarız"
"Polisler geldi, hangi eve operasyon yapacağız derlerken, balkona çıkıp...
"Biz örgüt değiliz"
"Devletimizi desteklediğimiz çok hayırlı faaliyetlerimiz var, Bunlar...
"Biz Allah`tan Razıyız Allah da Bizlerden Razı olur inşaAllah"
"İddia edildiği gibi katı bir ortam olsa 40-50 yıl niye kalalım?"
"Neden cömertsin?" diye soruyorlar
"İngiliz Derin Devleti bunu duyunca çıldırdı..."
"Biz Milli değerler etrafında birleşmiş bir sivil toplum kuruluşuyuz"
"Bir imza atıp dışarı çıkmayı ben de bilirim. Ama iftira büyük suçtur."
"Ben varlıklı bir aileden geliyorum, Saat koleksiyonum var"
"Silahlı suç örgütü iddiası tamamen asılsızdır, yalandır, iftiradır."
"Bizim yaptığımız tek şey Allah'ın yaratışını anlatmaktır."
"Almanya'da İslamofobi var, İslam düşmanları var..."
Bir örgüt olsak devlet bizimle faaliyette bulunur mu?
DAVAMIZ METAFİZİKTİR – 2. BÖLÜM
DAVAMIZ METAFİZİKTİR – 1. BÖLÜM
MAHKEME SÜRECİNDE SİLİVRİ CEZAEVİNDE YAŞANAN EZİYET VE ZULÜMLER
"Ben Sayın Adnan Oktar `dan hiçbir zaman Şiddet, Eziyet, Baskı görmedim."
DAVA DOSYASINDAKİ CİNSELLİK KONULU İDDİALAR TÜMÜYLE GEÇERSİZDİR
DURUŞMALARIN İLK HAFTASI
"İNFAK" SUÇ DEĞİL, KURAN'IN FARZ KILDIĞI BİR İBADETTİR
GERÇEK TURNİKE SİSTEMİ GENELEVLERDE
Adnan Oktar davasının ilk duruşması bugün yapıldı.
AVK. UĞUR POYRAZ: "MEDYADA FIRTINA ESTİRİLEREK KAMUOYU ŞARTLANDIRILDI,...
Adnan Oktar'ın itirafçılığa zorlanan arkadaşlarına sosyal medyadan destek...
Adnan Oktar suç örgütü değildir açıklaması.
Adnan Oktar'ın cezaevinden Odatv'ye yazdığı mektubu
Adnan Oktar'dan Cumhurbaşkanı Sayın Recep Tayyip Erdoğan'a mektup
Casuslukla suçlanmışlardı, milli çıktılar.
TBAV çevresinden "Bizler suç örgütü değiliz,kardeşiz" açıklaması
Bu sitelerin ne zararı var!
Adnan Oktar ve arkadaşları 15 Temmuz'da ne yaptılar?
Sibel Yılmaztürk'ün cezaevinden mektubu
İğrenç ve münasebsiz iftiraya ağabey Kenan Oktar'dan açıklama geldi.
Adnan Oktar ve arkadaşlarına Emniyet Müdürlüğü önünde destek ve açıklama...
Adnan Oktar hakkında yapılan sokak röportajında vatandaşların görüşü
Karar gazetesi yazarı Yıldıray Oğur'dan Adnan Oktar operasyonu...
Cumhurbaşkanı Sayın Recep Tayyip Erdoğan'dan Adnan Oktar ile ilgili...
Ahmet Hakan'nın Ceylan Özgül şüphesi.
HarunYahya eserlerinin engellenmesi, yaratılış inancının etkisini kırmayı...
Kedicikler 50bin liraya itirafçı oldu.
Adnan Oktar ve arkadaşlarına yönelik operasyonda silahlar ruhsatlı ve...
FETÖ'cü savcının davayı kapattığı haberi asılsız çıktı.
Adnan Oktar ve arkadaşlarının davasında mali suç yok...
Cemaat ve Vakıfları tedirgin eden haksız operasyon: Adnan Oktar operasyonu...
Tutukluluk süreleri baskı ve zorluk ile işkenceye dönüşüyor.
Adnan Oktar’ın Cezaevi Fotoğrafları Ortaya Çıktı!
"Milyar tane evladım olsa, milyarını ve kendi canımı Adnan Oktar'a feda...
Adnan Oktar davasında baskı ve zorla itirafçılık konusu tartışıldı.
Adnan Oktar ve arkadaşlarının davasında iftiracılık müessesesine dikkat...
Adnan Oktar davasında hukuki açıklama
Adnan Oktar ve Arkadaşlarının Masak Raporlarında Komik rakamlar
Adnan Oktar ve Arkadaşlarının tutukluluk süresi hukuku zedeledi.
Adnan Oktar'ın Museviler ile görüşmesi...
Adnan Oktar ve arkadaşlarına yönelik suçlamalara cevap verilen web sitesi...
Adnan Oktar ve arkadaşlarına karşı İngiliz Derin Devleti hareketi!
Adnan Oktar iddianamesinde yer alan şikayetçi ve mağdurlar baskı altında...
Adnan Oktar iddianamesi hazırlandı.
SAYIN NEDİM ŞENER'E AÇIK MEKTUP
Adnan Oktar ve Nazarbayev gerçeği!
En kolay isnat edilen suç cinsel suçlar Adnan Oktar ve Arkadaşlarına...
Adnan Oktar kaçmamış!
BİR KISIM MEDYA KURULUŞLARINA ÇAĞRI !!!
FİŞLEME SAFSATASI
İSA TATLICAN: BİR HUSUMETLİ PORTRESİ
MÜMİNLERİN YARDIMLAŞMASI VE DAYANIŞMASI ALLAH'IN EMRİDİR
SİLİVRİ CEZAEVİNDE YAŞANAN İNSAN HAKLARI İHLALLERİ
GÜLÜNÇ VE ASILSIZ "KAÇIŞ" YALANI
ABDURRAHMAN DİLİPAK BİLMELİDİR Kİ KURAN’A GÖRE, ZİNA İFTİRASI ATANIN...
YALANLAR BİTMİYOR
SAÇ MODELİ ÜZERİNDEN KARA PROPAGANDA
TAHLİYE EDİLENLERE LİNÇ KAMPANYASI ÇOK YANLIŞ
MEDYA MASALLARI ASPARAGAS ÇIKMAYA DEVAM EDİYOR
Adnan Oktar ve Arkadaşlarının ilk duruşma tarihi belli oldu.
AKİT TV VE YENİ AKİT GAZETESİNE ÖNEMLİ NASİHAT
YAŞAR OKUYAN AĞABEYİMİZE AÇIK MEKTUP
KARA PARA AKLAMA İDDİALARINA CEVAP
Adnan Oktar ve FETÖ bağlantısı olmadığı ortaya çıktı.
TAKVİM GAZETESİNİN ALGI OPERASYONU
Adnan Oktar ve Arkadaşlarına yönelik suçlamaların iftira olduğu anlaşıldı.
"Bizler Suç Örgütü Değiliz..."