A fasiszta erőszak mögötti hármas: Darwin, Haeckel és Hitler

Az evolúciós elmélet állításainak egyik leglényegesebbike az a felfogás, miszerint a természetben az élőlények „az életért folytatott küzdelem” által kerültek volna egyre magasabb fejlettségi szintre. Darwin azt állította, hogy a természetben kegyetlen harc folyik az életben maradásért és folyamatos a küzdelem. Az erősek mindig elnyomják a gyengéket, és az úgynevezett fejlődés ennek köszönhető. Ennek a küzdelemnek fájdalmas következményeként a világot lassan elborító mészárlás, harcok, barbárság úgymond tudományos köntöst öltött, a XX. század pedig a fájdalom és kegyetlenség évszázada lett. Főként Németországban akadtak védelmezői és alkalmazói a szociáldarwinizmus féktelen és kegyetlen törvényeinek, így például Ernst Haeckel, aki Darwin hű követője volt, vagy később, a XX. század véres diktátora, a fasiszta fajgyűlölő Adolf Hitler.

A történelem során az embereket számos rossz és nehézség érte. Az a megközelítés, miszerint mindig az erősnek van igaza, az egyenlőtlenség, a faji vagy etnikai megkülönböztetés, a jogtalan versengés és konfliktus, a szegények elnyomása, a gyengék kizsákmányolása csak néhány dolog ezek közül. A XIX. században azonban ezek a problémák egészen más dimenziókat öltöttek. A XIX. századra odáig jutottunk, hogy a zsarnokságot, az erőszakot és a kegyetlenség minden formáját illetve az ehhez kapcsolódó politikai nézeteket, mint „a természet igazságaira támaszkodó tudományos alkalmazásokat” kezdték el védelmezni.

A szociáldarwinizmus lett az, ami egyszeriben úgymond jogalapot adott a kegyetlenkedésnek, összehozva Darwint, Haeckelt és Hitlert. A Darwin-Haeckel-Hitler koalíció nyomán, a XX. század közepe táján bukkantak fel olyan dolgok, mint az eugenika (vagy eugenetika), az eutanázia, a kényszerű sterilizáció, a koncentrációs táborok, a faji tisztogatás vagy a gázkamrák, melyek a történelem során az emberiséget leginkább sújtó kegyetlenkedések közé számítanak. Darwin spirituális forrása ebben a kérdésben az angol közgazdász Thomas Maltus könyve volt, az An Essay on the Principle of Population (Tanulmány a népesedés törvényéről). A könyv szerint a népesség létszámát elsősorban olyan katasztrófák tartják egyensúlyban, mint pl. a háborúk, a szárazság vagy a betegségek. Röviden úgy is kifejezhetnénk, ahhoz, hogy egyes emberek élhessenek, más embereknek meg kell halniuk. A lét így tulajdonképpen „folyamatos harcot” jelent.

Annak, hogy a múlt század fájdalmai a XXI. században ne ismétlődhessenek meg és hogy a XXI. század békességben és boldogságban teljen, elengedhetetlen feltétele, hogy az emberekben tudatosítsuk a darwinizmus csalásait és veszélyeit.

A szociáldarwinizmus németországi vezetője: Haeckel

Charles Darwinnak és a szociáldarwinizmusnak Németországban az elsőszámú követője és képviselője Ernst Haeckel volt, aki miután elolvasta Darwin „A fajok eredete” című könyvét, ezt a magyarázatot fűzte hozzá:

„Darwinnak a természetet illető tökéletesen összefoglalt eszmerendszerében és az evolúció elméletének szilárd alapjaiban minden kétségemre megoldást találtam, ami engem a biológia terén folytatott kutatásaim során a kezdetektől foglalkoztatott.”(Daniel Gasman, Scientific Origins, 6. o.; Benjamin Wiker, Moral Darwinism: How We Became Hedonists, Intervarsity Press, 2002, 257. o.)

Haeckel, aki Darwin könyvének következetlen gondolatmenetében támaszt vélt felfedezni, természetesen tévedett. A kor kezdetleges tudományos lehetőségei szerint alakuló evolúciós elmélet, elsősorban az élet eredetét illetően, a történelem folyamán semmilyen kérdésben nem tudott érvényes, következetes, és ami még ennél is fontosabb, tudományos magyarázatot adni. Haeckel, The Wonders of Life (Az élet csodái) című könyvében így foglalja össze tévhitét az emberi fajról, amit a darwinizmusra alapozva alakított ki:

„Tudvalevő, hogy nagy különbségek vannak a magasabb rendű és az alacsonyabb rendű rasszok szellemi élete és kultúrája között, ám ezekkel általában – mint szabállyal – nem szoktak foglalkozni, így a különböző szintű életformák tévesen ítéltetnek meg. Az alacsonyabb rendű rasszok (pl. a veddák vagy az ausztráliai feketék) pszichológiai értelemben véve inkább az emlősökhöz (majmok és kutyák) állnak közelebb, mint az európai rasszokhoz, így az ő életüket illetően más mércét kell felállítanunk… A civilizált ember elmélyült gondolkodásra képes elméje és a vademberek gondolatokat nélkülöző állatias lelke között óriási szakadék tátong, ami nagyobb, mint az a szakadék, ami elválasztja egymástól a vadembert egy kutya lelkétől.” ( Ernst Haeckel, The Wonders of Life: Popular Study of Biological Philosophy, Fordítás: Joseph McCab (New York: Harper & Brothers, 1905), 390-91. o.; Daniel Gasman, The Scientific Origins of National Socialism: Social Darwinism in Ernst Haeckel and the German Monist League, (London: MacDonald, 1971), 39-40. o.)

Haeckel állításai a darwinista gondolatokra épülnek, és nélkülöznek mindenféle tudományos alapot. Haeckel az embert úgy látja, mint egy állatot, az élőlények fejlődését pedig az életben maradásért folytatott küzdelemhez köti, mely szerinte a természetben megfigyelhető. Mindezt a darwinizmusra alapozza, mely kitart amellett, hogy a küzdelemben az erősek kerekednek felül, a gyengéket pedig elnyomják. S bár ezek a gondolatok tudományos szinten nem megalapozottak, nagyon sokan vannak, akik ennek ellenére tudományos köntösbe kívánják bújtatni őket, következetlen és eltévelyedett hitük miatt.

Annak, hogy a múlt század fájdalmai a XXI. században ne ismétlődhessenek meg és hogy a XXI. század békességben és boldogságban teljen, elengedhetetlen feltétele, hogy az emberekben tudatosítsuk a darwinizmus csalásait és veszélyeit.

A darwinizmus egy nosztalgikus világot teremt, amelyben az emberek úgy élnek, mint az állatok

A darwinizmus, mely az embereket – tévesen – úgy szemléli, mintha állatok lennének, egy olyan életmintát vázol fel, amely a kegyetlenségen, a szeretet hiányán, az önzésen és az érdekeken alapul. A darwinizmus egy olyan világot kíván létrehozni, ahol az emberek úgy élnek és úgy is viselkednek, mint az állatok. A szociáldarwinizmus tanítása és gyakorlata is ezt a tényt tárja elénk. A szociáldarwinizmus eltévelyedett nézetei szerint:

- Természetes, ha egy idős, szükséget látó embert, amint este otthon üldögél, mindenféle ok nélkül elhurcolnak az otthonából és meggyilkolják.
- Normális dolog, ha a mozgásban vagy szellemileg korlátozott embereket koncentrációs táborokba gyűjtik és ott hagyják őket meghalni.
- Megmérik az emberek koponyáját és úgy gondolják, eszerint kell osztályozni az embereket.

Ezek az emberek azt hiszik, hogy az emberiség és a társadalmak csakis olyan módon juthatnak előbbre, ha erőszakot alkalmaznak és számukra a mészárlás, a népirtás, a zsarnokoskodás, a kegyetlenkedés egyfajta sikerélmény. Aki pedig ezt a sikert nem képes elérni, legyen az nép, kultúra vagy egy egész nemzet, annak el kell pusztulnia.

Mészárlás - a mesterséges szelekció nevében

Ernst Haeckel elvakult materialista lévén és eltévelyedett gondolkodásmódjának köszönhetően nem csak hogy elutasította az isteni kinyilatkoztatású vallásokat és ezzel együtt az emberséges viselkedést, az irgalmasságot és a szeretetet, de ráadásul a kegyetlenség és az erőszak még tetszett is neki. Az eugenikus erőszakot védelmezve, igen csak magasztalta az „ember mesterséges szelektálását”, ami spártai találmány az i.e. 9. századból. Spárta, a görög városállam egy olyan fasiszta rendszert hozott létre, amely elutasította a művészeteket, a filozófiát és az irodalmat, és csakis katonai erőre támaszkodott. A spártai időkben egy különleges törvényt hoztak: minden újszülöttet tüzetes vizsgálatnak és válogatásnak vetettek alá, aki pedig gyenge, beteg volt vagy valamilyen fizikai rendellenességgel született, azt kegyetlenül megölték. Csak azokat a csecsemőket engedték élni, akik tökéletesen egészségesek és erősek voltak. Nos Haeckel, ezt a kegyetlen gyakorlatot pártolta, amely a spártaiak ártatlan csecsemőit a halálba küldte. (Ernst Haeckel, The History of Creation, 1.75-76. o.)

Haeckel így vágott vissza azoknak, akik a kérdést illetően kritizálták őt:

„Minden évben több ezer olyan gyermek születik, aki gyógyíthatatlan, örökletes betegségben szenved, süket-némák, szellemileg visszamaradottak és állandó felügyeletre szorulnak. Ugyan mi haszna van ebből az emberiségnek?” (Benjamin Wiker, Moral Darwinism, 260. o.)

Haeckel felettébb kegyetlen gondolatai mellett, védelmezte az öngyilkosságot és az eutanáziát. Haeckel az embert értéktelen lénynek tartotta, szerinte az ember csupán szülei testi kapcsolatából származik, éppen ezért, ha az élet terhessé válik a számára, eldobhatja magától. Bizarr gondolatait így fejti ki könyvében:

„Ebben az esetben, ha a létkérdés túl nagy nyomással nehezedik arra a szerencsétlen emberre, aki önhibáján kívül született meg és nőtt fel, és (…) csak a magáról való gondoskodás, szükséglet, betegség és mindenféle nyomorúság sújtja, akkor vitathatatlan joga van ahhoz, hogy a halállal véget vessen szenvedéseinek… Ha valaki önként vet véget az életének, mert elviselhetetlenek a fájdalmai, az valójában megváltás a számára…” (Ernst Haeckel, Wonders of Life, 112-14. o.)

Haeckel teljesen el volt tévedve. Ezekkel a gondolatokkal – lelkiismeretlenül – öngyilkosságba, a halálba, erőszakos cselekedetbe kergette az embereket. Wonders of Life (Az élet csodái) című könyvében pedig azt állította, hogy mivel az újszülöttek süketen és öntudatlan állapotban jönnek a világra (ami nem igaz), nincs is emberi lelkük. Tudománytalan állítására támaszkodva védelmére kelt a „nem normális újszülött csecsemők elpusztításának” és azt mondta, „ez – ha logikusan végiggondoljuk – tulajdonképpen nem is erőszak”. Jól láthatóan Haeckel az erőszak rabja volt, és az embereket arra buzdította környezetében, hogy legyenek gyilkosok.

Haeckel az eutanáziát nem csupán arra az esetre tartotta kitűnő ötletnek, ha olyan emberről volt szó, aki saját akaratából dönt a halál mellett, hanem akkor is, ha az illető nem akart meghalni. Drákói szigorát ebben a kérdésben az alábbi szavakkal fejezte ki:

„Több száz, több ezer gyógyíthatatlan embert – őrülteket, leprásokat, rákban szenvedőket – tartanak mesterséges módon életben, akik a legkevésbé sem hasznosak sem maguk sem a társadalom számára.” (Benjamin Wiker, Moral Darwinism, s. 262; Ian T. Taylor, In The Minds of Men: Darwin and the New World Order, 3. kiadás, TFE Publishing, 1991, 409. o.)

Haeckel kegyetlen „megoldása” erre a következő:

„A megoldás egyetlen adag fájdalommentes és gyorsan ható méreg lenne, így tudnánk megszabadulni ettől a kellemetlen helyzettől… mindezt egy illetékes szervezet ellenőrzése alatt.” (Ernst Haeckel, The Wonders of Life, New York: Harper, 1904, 119. o.)

Haeckel nagy rajongója: Adolf Hitler

Haeckel könyvei fontos szerepet játszottak abban, hogy az emberek elfogadják a náci eugenika programot. Ebben főszerepet kapott Wilhelm Bölsche, Haeckel tanítványa és életrajzírója, aki Hitlernek első kézből adta tovább a szociáldarwinizmus elméletét. Az 1904-44 között kiadott Archiv für Rassen und Gesellschaftsbiologie (kb. „Faji és szociálbiológiai archívum”), melyet az eugenikával kapcsolatos szélhámosságaik közzétételével a náci áltudomány terjesztésére használtak, s a legalapvetőbb fórummá vált, rendszeresen idézett Haeckel veszedelmes ötleteiből. (Robert Jay Lifton, The Nazi Doctors, New York: Basic Books, 1986, 441. o., 161)

Daniel Gasman történész szavaival élve: „Hitler nézeteinek nagy része történelemről, politikáról, vallásról, a kereszténységről, természetről, eugenikáról, tudományról, művészetről és az evolúcióról, bár eklektikus (különféle és különnemű elemekből összeválogatott) volt, összhangban volt Haeckel nézeteivel és gyakran ugyanúgy fejeződött ki.” (Daniel Gasman, Scientific Origin, 161. o.)

A náci gondolkodásmód szerint az emberfajták három fő kategóriára bonthatók: az első kategóriába tartoznak a „civilizációt teremtő rasszok”, ezek lennének a németek és a többi északi nép. Azok a rasszok, akik „szemlélik a civilizációkat”, nem képesek arra, hogy tovább vigyék őket. Ezek inkább olyan „egyszerű” rasszok, akik az utánzásra képesek. Hitler ebbe a kategóriába sorolta a kínaiakat vagy a japánokat. A harmadik típus a „civilizációromboló rassz”, például a zsidók, a szláv népek vagy a feketék. A náci ideológia úgy tartotta, az evolúciónak ellentmondó „biológiai hibának” tekintendő, ha a német rassz keveredik az úgymond „alsóbbrendű” rasszokkal. Ezért Hitler 1933-ban egy sor törvényt hozott, és megkezdődött a rasszok közti tisztogatás. A más rasszhoz tartozó ártatlan gyermekeket, asszonyokat, idős embereket gázkamrákban irtották ki, másrészről viszont saját fajtájuk tagjait is, csak mert gyengének és tehetetlennek tartották őket, kegyetlenül gyilkolták.

Haeckel – aki gondolataival és munkáival e borzalom védelmére kelt – volt a T4 elnevezésű eutanázia program vezetője, amely Németországban közel 300 ezer lelkileg sérült, fizikai fogyatékkal élő vagy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő embert mészárolt le kegyetlen módon, és még más olyanokat is, akikre Haeckelék szerint „nem volt szükség”.

Gyilkosságok a tudomány nevében: a T4 eutanázia program

A darwini gondolatokkal azonosuló, magukat „felsőbbrendű fajtához” soroló nácik embertelen és szégyenletes tetteinek egyike a „T4 eutanázia program” volt, ami tulajdonképpen a „háborodottak tömegmészárlása” volt. Nevét a gyilkosságok végrehajtásának berlini helyszínéről kapta: Tiergartenstrasse 4.

Az eutanázia a náci Németországban a sterilizáció utáni második módszer volt arra, hogy a német fajtát úgymond megtisztítsák. A T4 eutanázia program keretében olyan embereket öltek meg, akik fizikai vagy szellemi értelemben gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, lelki betegek vagy idősek voltak.

Hitler 1939-ben adott utasítást a program megkezdésére és 1941-ig törvényesen végre is hajtották. Ezután a gyilkosságok illegális úton folytak, egészen 1945-ig, amikor is a németeket legyőzték a háborúban.

Hitler, így védelmezte az eugenika és a rassztisztítás gyakorlatát:

„A fasiszta állam a legnagyobb politikai és szociális érték; minden, ami segíti megerősödését, megfelel az erkölcsnek, ami pedig megakadályozza, az erkölcstelen és meg kell semmisíteni. Az emberi életnek akkor van értelme, ha a fasiszta társadalom számára haszna van.” (Murat Çulcu, Neonazizm'in Suçüstü Tutanakları, Kastaş Yayınları, 2000. Szeptember, 33. o.)

A T4, a „Geheime Reichssache”-ként (a német kormány titkos ügyei) ismert parancsokat illetve megelőző intézkedéseket tartalmazta. Azoknak, akik ezek végrehajtásában megbízott személyek voltak, hallgatniuk kellett. A legfontosabb okok egyike, ami miatt a náci időszakban nem lehetett túl sok információhoz jutni az eutanázia programról az volt, hogy a program keretein belül kiképzett és használt személyzetet később besorozták és a háború legveszélyesebb frontjaira küldték. Jugoszlávia volt az egyik ilyen front. A partizánok, akik ebben az országban az ellenállás mozgalmát vezették, arról voltak ismertek, hogy az ellenséges katonákat nem hadifoglyokként tartották maguknál, hanem megölték őket. Így azok nagy többségét, akik tanúi voltak az eutanáziának, ezen a hadszíntéren küldték a megsemmisülésbe.

A szeretet és az irgalom valódi forrása: a Korán értékrendje

A XIX. században felbukkanó, Darwin neve által fémjelzett szociáldarwinizmus mindig csak fájdalmat, zsarnokságot, borzalmat és megkülönböztetést hozott az egyes társadalmaknak. Kétségtelen, hogy Darwin, Haeckel és Hitler állítása, miszerint „csak azt kell szeretni, annak jár irgalom és gyengédség, aki hasznos”, és amelyet elszántan gyakoroltak, embertelen megközelítés. Felettébb önző álláspont, mely a materializmus és darwinizmus nyomán született meg.

Ha azonban az emberek a vallásnak megfelelően élnek, akkor szeretetteljesek lesznek ahhoz, aki szükséget lát, szeretettel és irgalommal karolják fel őt még akkor is, ha ebből semmi hasznuk nem származik. Az igazi emberség ez.

A Korán hírül adja, hogy a hívők inkább a nincstelenekre, foglyokra, szükséget látókra gondolnak először és nem saját magukra, és nekik adják az ételüket. Teszik mindezt Isten tetszésének elnyeréséért. A hívők irgalmas voltára a Korán így hívja fel a figyelmet:

„S enni adnak az ételből – holott szeretik azt – a rászorulóknak, az árvának és a fogolynak. ’Csupán Allah Arcáért adunk enni nektek, nem akarunk tőletek sem jutalmat, sem pedig köszönetet.’” (Korán, 76:8-9)
 

2012-04-12 07:40:59

A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top