Az idő érzékelése

Az időnek nevezett benyomás valójában nem más, mint egyik pillanat összehasonlása a másik pillanattal. Erre a következő példával világíthatunk rá: ha megütünk egy tárgyat, az egy bizonyos hangot ad. Ha öt perccel később megütjük ugyanazt a tárgyat, az megint hangot ad. Az ember azt gondolja, hogy eltelt bizonyos időtartam az első hang és a második hang között, és ezt az intervallumot nevezi "időnek". Jóllehet amikor a második hangot hallja, az első hang már csak egy álomkép az elméjében. Egy információ, amely az emlékezetében létezik. Az ember az átélt pillanatot és az emlékezetében lévő pillanatot viszonyítja egymáshoz és ezt nevezi időnek. Ha nincs ez a viszonyítás, nincsen idő sem.

Az ember ugyanígy viszonyít, amikor látja, hogy valaki belépett egy szoba ajtaján, majd leül a szoba közepén egy fotelbe. A fotelben ülő ember képe, illetve az a kép, ahogy kinyitja az ajtót, majd a szoba közepe felé indul, mindössze egy-egy információ a másik ember agyában. Az idő érzete abból adódik, hogy viszonyítjuk egymáshoz a fotelben ülő embert és a többi információt.


Röviden, az idő létrejötte az agyban rejtező számos álomkép közti viszonyításból adódik. Amennyiben nincsen az embernek emlékezete, agya nem végez efféle értékeléseket, ezáltal időérzéke sincsen. Ha valaki azt mondja "én harminc éves vagyok", az azért van, mert agyában az említett harminc évhez kapcsolódó információk tárolódnak. Ha nem lenne emlékezete, nem gondolná, hogy ennyi idő eltelt. Egyetlen "pillanat" maradna csupán számára, az, amelyben él.

Az időtlenség tudományos magyarázata

Próbáljuk egy kicsit jobban megvilágítani ezt a kérdést olyan gondolkodókra és tudósokra hivatkozva, akik kifejtették véleményüket a témában. A Nobel-díjas, neves genetikaprofesszor és gondolkodó François Jacob, A lehetséges játéka című könyvében a következőket írja az idő visszafelé folyásával kapcsolatban:

A visszafelé játszott filmek lehetőséget adnak nekünk arra, hogy elképzeljük, milyen lenne a világ, ha az idő visszafelé folyna. Abban a világban a tej elválna a csésze kávétól és a levegőbe repülne, hogy visszakerüljön a tejesedénybe; a fénnyalábok egyetlen forrásból áradnának ki és egy vonzásközpont felé tartva kilépnének a falon; és megannyi apró vízcsepp bámulatos összjátékával kiugrana a kő a vízből, hogy nagy ívben az ember tenyerében landoljon. Egy ilyen világban, ahol az idő visszafelé folyna, agyunk folyamatai illetve memóriánk is ugyanígy visszafelé működnének. Ugyanez lenne érvényes a múltra és a jövőre.1

 

Mivel agyunk hozzászokott egy bizonyos sorrendhez, jelenleg nem úgy működik a világ, ahogyan fent láttuk, ezért azt gondoljuk, hogy az idő előre halad. Jóllehet ez egy döntés, amit agyunkban hozunk, vagyis teljesen relatív. Azt, hogy valójában hogyan folyik az idő, vagy hogy folyik-e, sosem tudhatjuk meg. Ez is azt mutatja, hogy az idő nem abszolút valóság, hanem az érzékelés egyik formája.

Az, hogy az idő benyomás, a 20. század legnagyobb fizikusának, Einstein-nek az általános relativitáselméletével is bebizonyosodott. Lincoln Barnett a következőket írja a témával kapcsolatban Az Univerzum és Einstein című könyvében:

A puszta térrel együtt Einstein a végtelen múltból a végtelen jövőbe tartó, tévedhetetlen és változatlan, univerzális idő fogalmát is félretette. Az általános relativitást illető értetlenkedés nagy része abból származik, hogy az emberek nem akarják elfogadni, hogy az idő érzékelése, akárcsak a színé, egyfajta benyomás. Mint ahogyan a tér az anyagi létezők egy lehetséges láncolata, úgy az idő az események lehetséges füzére. Az idő szubjektivitását leginkább Einstein szavaival magyarázhatjuk meg: "Az egyén élettapasztalatai események rendezett sorozatának tűnnek számunkra. Ennek a sorozatnak azon eseményei, amelyekre emlékszünk, mintha az 'előbb' illetve a 'később' mércéjéhez képest sorakoznának fel. Ezáltal az egyén számára egy én-idő vagy alanyi idő létezik. Ezt az időt önmagában nem lehet mérni. Az események és a számok között felállíthatunk egy olyan összefüggést, mely szerint egy nagy számjegy nem is az előző, hanem a következő eseménnyel lesz kapcsolatban."2

Einstein, Barnett kifejezésével élve, "megmutatta, hogy a tér és az idő egyfajta sejtés, és ahogyan a szín, a forma vagy a nagyság fogalmai, ezek sem választhatók el a tudattól." Az általános relativitáselmélet szerint "az idő sem létezik függetlenül az őt mérő események sorozatától."3

Mivel az idő egy érzet, teljességgel attól függ, aki érzékel, vagyis relatív fogalom. Az idő gyorsasága aszerint változik, milyen információ alapján mérjük. Hiszen az ember testében nincsen olyan természetes óra, amely teljes pontossággal mérné az idő múlását. Lincoln Barnett azt mondja : "ha nincsen olyan szem, amely szét tudja választani a színeket, akkor nincsenek színek, s ehhez hasonlóan, az időt mutató esemény hiányában egy pillanat, egy óra vagy egy nap semmi."4

Az idő relativitását az álom során nagyon világosan átéljük. Hiába érezzük úgy, hogy órákig tartott, amit álmodtunk, valójában az egész csak néhány percet, sőt, másodpercet vett igénybe.

Nézzünk egy példát, hogy jobban megértsük ezt a kérdést. Képzeljük el, hogy Ön egy speciális tervezésű szobába kerül, ahol csak egyetlen ablak van, és itt eltölt bizonyos időt. Legyen egy óra is a szobában, hogy lássuk az idő múlását. Ugyanakkor, tegyük fel, hogy az ablakon keresztül bizonyos időközönként látjuk felkelni illetve lenyugodni a Napot. Néhány nap eltelte után, ha megkérdezik Öntől, mennyi ideje van a szobában, válasza aszerint fog alakulni, amit látott, amikor időnként az órára pillantott, illetve attól függ, hány napfelkeltét illetve naplementét látott. Mondjuk, hogy három napot tartózkodott a szobában. Ha azonban az illető, aki Önt a szobába zárta, odajön és azt mondja : "valójában két napot töltöttél a szobában" és kiderül, hogy a Nap, amit az ablakon keresztül figyelemmel követett, valójában egy mesterségesen működtetett Nap volt, a szobában található óra pedig kifejezetten sietett, akkor a számításaink mit sem érnek.

Ez a példa is azt mutatja, hogy az idő múlásának gyorsaságával kapcsolatos tudásunk csupán azokon a változó információkon alapszik, amiket érzékelőként megtapasztalunk.

Az idő relativitása tudományos úton is felvetett konkrét tény. Einstein általános relativitás-elmélete kijelenti, hogy az idő gyorsasága egy tárgy gyorsasága illetve a vonzásközpont távolsága szerint változik. Ha a sebesség növekszik, az idő rövidül, összesűrűsödik, ha pedig a sebesség csökken, az idő nehezebben és lassabban telik, szinte "megáll".

Nézzük meg Einstein egyik példáját. Eszerint egy ikerpár egyik tagja a fénysebességhez hasonló sebességgel űrutazásra indul, miközben másikuk itt marad a Földön. Az, aki az űrben volt, visszatértekor sokkal idősebbnek fogja látni testvérét, mint saját magát. Ennek oka, hogy az űrutazó testvér sokkal lassabban érzékelte az idő múlását. Ugyanezt a példát egy apával és a fiával is végiggondolhatjuk. "Ha (az űrutazás megkezdésekor) az apa 27 éves, gyermeke pedig 3, akkor 30 földi esztendő elteltével a Földre visszatérő apa 30 éves lesz, míg gyermeke 33."5
Az idő relativitása nem attól függ, hogy késnek-e az órák vagy sietnek, hanem attól, hogy az egész anyagi rendszer az atomot felépítő, alacsonyabb szintű részecskékig különböző sebességgel működik. Egy olyan környezetben, ahol az idő rövidül, az ember szívverése, sejtosztódása vagy agyműködése is meglassúdik. Az ember úgy éli mindennapi életét, hogy nem is veszi észre, hogy lassabban telik az idő.

 

1. François Jacob, Mümkünlerin Oyunu, Kesit Yayinlari, 1996, s. 111.
2. Lincoln Barnett, Evren ve Einstein, Varlik Yayinlari, 1980, ss. 52-53.
3. Lincoln Barnett, Evren ve Einstein, s. 17.
4. Lincoln Barnett, Evren ve Einstein, s. 58.
5. Paul Strathern, Einstein ve Görelilik Kurami, Gendaş Yayinlari, 1997, s. 57

 

2012-02-18 21:56:52

A honlapról | Beállítás kezdőlapként | Hozzáadás a kedvencekhez | RSS Feed
A honlapon talaláható összes dokumentum szerzői jog megfizetése nélkül másolható, nyomtatható és sokszorosítható, amennyiben a honlapot forrásként tüntetik fel.
(c) All publication rights of the personal photos of Mr. Adnan Oktar that are present in our website and in all other Harun Yahya works belong to Global Publication Ltd. Co. They cannot be used or published without prior consent even if used partially.
© 1994 Harun Yahya. www.harunyahya.com
page_top